Gyerek ne éhezhessen

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: Getty Images
Hajdú-Bihar – Az egyik településen minden kisiskolás rászoruló, a másikon meg alig valaki.

Miközben például Tépén az önkormányzatnak érdeklődés hiányában évek óta nem kell azzal foglalkozni, hogy megszervezze az iskoláskorú gyerekek szociális étkeztetését a nyári szünidőben, Kokadon (ahol pedig a félszáz gyerek között alig akad nem rászoruló) önerő híján nem tudott a helyhatóság szociális étkeztetés támogatására pályázni.

Ez két szélsőséges példa, a legtöbb hajdú-bihari település azonban pályázott a napi egyszeri meleg ételre, és nyert is. Azok után az iskolások után kérhető „nyári kosztpénz”, akik rendszeres gyermekvédelmi támogatásra jogosultak. Ugyanakkor az sem mindegy, hogy a település, ahol ezek a szegény gyerekek élnek, halmozottan hátrányos, vagy „csupán” hátrányos helyzetű besorolást kapott, ettől függ ugyanis, hogy az összes lurkónak jár az ingyen ebéd, vagy csak egy részüknek. Biharkeresztesen például minden második rászorulónak kérhetett és kapott az önkormányzat központi segítséget, mert a határmenti kisváros a hivatalos besorolás szerint nem halmozottan, „csak simán” hátrányos helyzetű.

HBN-PA








hirdetés