Gulyás: a kormány megvásárolta Munkácsy Golgota című festményét

Akt.:
Gulyás: a kormány megvásárolta Munkácsy Golgota című festményét
© Fotó: Matey István
Budapest – A kormány megvásárolta Munkácsy Mihály Golgota című festményét – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szerdán Budapesten sajtótájékoztatón Kósa Lajos, Debrecen fideszes országgyűlési képviselője és Papp László, Debrecen polgármestere társaságában.

Gulyás Gergely közölte, a festményt 3 milliárd forintért vette meg a kormány Pákh Imrétől. Hozzátette, több szakértői vélemény is készült, a becslések pedig igazolják a vételárat.

Így most már a Munkácsy-trilógia mindhárom festményének – a Krisztus Pilátus előtt, az Ecce Homo és a Golgota – rendezett a tulajdoni viszonya, mindhárom kép magyar állami tulajdonban van, a műalkotásokat pedig hosszú távon is a debreceni Déri Múzeumban helyezik el – fejtette ki a Miniszterelnökség vezetője az Országház Munkácsy-termében tartott bejelentésen.

“Ez egy fontos hír a magyar kultúra kedvelőinek, fontos hír a Munkácsy-rajongóknak”, Debrecen és az ország egésze is gazdagodott – mondta a politikus.

Kósa Lajos felidézte, hogy a képek először 1995-ben a Déri Múzeumban voltak láthatók együtt, majd azt is felelevenítette, hogy a Krisztus Pilátus előtt című alkotást 2015-ben vette meg a magyar állam – a Magyar Nemzeti Bank Értéktár-programja keretében – a kanadai Hamilton Galériától.

A képviselő úgy fogalmazott, a festmények “élete” legalább olyan kalandos, mint maguk a képek.

Papp László debreceni polgármester arról beszélt, hogy most teljesült az a több mint 100 éves igény, hogy a trilógia – amely debreceni szimbólum – állami tulajdonban legyen.

Azt ígérte, jó gazdái lesznek a képnek.

A Jézus életét megörökítő sorozat darabjait első alkalommal 1995. augusztus 25-én láthatta együtt a közönség. A művek közös bemutatásának különlegessége, hogy maga Munkácsy sem látta együtt a három, bibliai témát feldolgozó festményét.

– MTI –


Lepel alatt a Golgota 2015 augusztusában
Debrecen - A Golgota tulajdonosa, Pákh Imre dönthet egy személyben arról, hogy újra lesz-e lepel a kép előtt. A debreceni városvezetés azt szeretné, ha a Munkácsy-trilógia egyben maradna és a továbbiakban is Debrecenben, a Déri Múzeumban lenne látható” – válaszolta a Napló kérdésére Iván Aurél, a ...

Debrecen - Állami tulajdonban látná szívesen a Golgotát Pákh, szerinte ez biztosítaná a Trilógia egyben tartását. 10 millió euróért hajlandó eladni a magyar államnak a Golgotát – erősítette meg a Napló információját Pákh Imre, Munkácsy Mihály egyik híres festményének, a Golgotának a tulajdonosa. ...

Budapest – Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi „Kormányinfón” jelentette be egy kérdésre válaszolva, hogy a magyar állam 3 milliárd forintért kész megvenni Munkácsy Mihály „Golgota” című festményét. Az alkotás a tulajdonosa, Pákh Imre műgyűjtő korábban egy tévécsatornán...

Debrecen - A világhírű festmények közül a Golgotát két évig takarta lepel a debreceni Déri Múzeumban. A festmény tulajdonosa Pákh Imre, a képet viszont az állam szeretné megvásárolni, de nem tudtak megegyezni, ezért az állami védetté nyilvánította a képet. A fordulatot a Kúria keddi döntése hozta...