Görög válság egy ABC-ben

Akt.:
Sorok kígyóznak az automatáknál
Sorok kígyóznak az automatáknál - © Fotó: AFP
Görögország – A bevásárlókosarak tele voltak tartós élelmiszerrel, mint a háborúban; ennyire azért nem komoly a helyzet.

Jelenleg (e sorok június 27-én., szombaton, néhány órával azután íródnak, hogy a görög kormány és a nemzetközi hitelezői között zátonyra futottak a tárgyalások a görög államcsőd elkerüléséről) még Görögországban élő magyar vagyok. Aki a nyári szabadsága alatt ide készül utazni, annak azt ajánlom, hogy törölje, halassza el az utat, vagy, ha már nincs rá lehetősége, akkor “tankoljon fel” készpénzből (váltani ugyanis nem fog tudni) – írta a Hajdú-bihari Napló kérésére vasárnap küldött helyszíni riportjában a Derecskéről elszármazott Vougioukas-Garamvölgyi Andrea.

Jobb félni, mint…

Most (szombat délután) jöttem fel a boltból, és bár azt már reggel hallottam, hogy a bankautomatákból nem lehet készpénzt kivenni, de mint kiderült, a boltban fizetni sem lehet velük. A bankkártyákat egész egyszerűen nem fogadja el a rendszer. Nem akarom elriasztani Görögországtól a turistákat, itt élek évek óta, ezért nekem tényleg nem érdekem, de amit leírtam, az szóról szóra igaz. Májusban még simán lehetett bankkártyával fizetni, sőt, még ennek a hétnek a nagy részében is. Múlt szombaton azonban már nem; ha ezen a téren lesz bármilyen változás, azt természetesen jelzem. Ezekben a napokban, hetekben rengeteg ismerősöm tart, vagy készül Görögországba. Csak segíteni szeretnék nekik, hogy senki ne kerüljön bajba. Hiszen napról napra, sőt, akár óráról órára változik itt a helyzet. Maguk a görögök sem tudják, hogy mi lesz. Ha kimész az utcára, mindenhol aggódó embereket látsz. A kávézók üresek, nem egy közülük vendég híján zárva van. Akármerre járok, mindenhol megy a tévé, a görögök is állandóan várják a friss híreket, és aggódnak, de nagyon.


Fotó: AFP Fotó: AFP ©

Nem kapnak fizetést

Az már sajnos nem a valóság, ami néhány helyen a sajtóban még megjelenik, hogy milyen magas összegű fizetések, nyugdíjak vannak. Évek óta csökkentik a kormányok ezeket a járandóságokat. Az emberek már nem nagyon tudnak félretenni. Idős emberek az utcán azon aggódnak, hogy mi lesz velük, ha nem kaptak/kapnak most nyugdíjat, akkor miből fizetik ki a gyógyszereket, a közüzemi számlákat, hogy az ennivalóról már ne is beszéljünk. A közszférában dolgozók sem kapnak/kapnak ebben a hónapban fizetést. Ennek oka pedig az, hogy üres az államkassza, egyszerűen nincs miből fizetni. Szombaton este lementem pár apróságért a Super Marketbe, és azt láttam, hogy az emberek, akiknek még van miből, elkezdtek vásárolni, mintha háború készülne. A kosarak tele voltak tartós élelmiszerrel; ennyire azért nem komoly a helyzet. Sajnálom, hogy nem volt nálam telefon lefényképezni, biztos hihetőbb lett volna. Meg a három álló kasszát, mert a bankkártyás fizetés is leállt. Mindez egy viszonylag kis méretű, négykasszás Super Marketben, a zárás előtt alig 2 órával, de ugyanez volt a másik boltban is.

HBN -Vougioukas-Garamvölgyi Andrea








hirdetés