Görög öröm a Főnixben, három ponttal verték a cseheket

Görög öröm a Főnixben, három ponttal verték a cseheket
Görög öröm a Főnixben, három ponttal verték a cseheket - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Kiélezett összecsapáson, a remeklő Kaltsidou vezérelte helléneknek sikerült felülmúlniuk a cseheket.

A pénteki nap második mérkőzésén Görögország Csehországgal csapott össze a női kosárlabda Európa-bajnokság debreceni középdöntőjében. Előbbi válogatott győzelem nélkül, a hatos utolsó helyéről várta a kezdő sípszót, míg a papíron vendég alakulat két vereség mellett, a fehéroroszokat fektette két vállra.

Jól dobtak távolról

Nem sokat teketóriázott a cseh válogatott, Bortelová és Veselá révén rögtön a találkozó elején két triplát süllyesztett el a görög gyűrűben. A hellén együttes egészen az első negyed végéig az üldöző szerepében tetszelgett, de a dudaszó előtt Sotiriou duplájával, Görögország először a találkozó során átvette a vezetést (24-22).

A második negyedben Veselá büntetőivel hosszú idő után ismét a közép-európaiak kerültek fórba (32-33). A szünetre a trojkákat jó százalékban értékesítő (10 kísérletből 5 sikeresnek bizonyult) Csehország vonulhatott 48-43-as előnnyel az öltözőbe.

A harmadik etapban alábbhagyott a pontzuhatag, ellenben a görög gárda egy 8-2-es szériával újra ellenfele nyakán loholt (56-58).

Sőt, a záró felvonás első sikeres akciójának köszönhetően újra George Dikeoulakos együttese került lépéselőnybe. A hajrában ugyan Elhotova hármasával még közelebb álltak a csehek a sikerhez (66-68), de Kaltsidou semlegesítése megoldhatatlan feladatnak bizonyult, így a görögök 74-71-re diadalmaskodtak, ezzel megszerezték első győzelmüket az F csoportban.

Javuló defenzív játék

– Nagyon vágytunk erre a diadalra. Sok hibát vétettünk a védekezésben, főleg az első félidőben, a nagyszünet után feljavultunk, agresszívabbá váltunk és tudtuk kontrollálni az ellenfél legveszélyesebb embereit. Ugyan a mai napon nekem jött ki a lépés, de ez nem foglalkoztat, sokkal inkább a győzelem tölt el elégedettséggel – összegzett a Naplónak a 20 pontjával nyerőembernek bizonyuló Styliani Kaltsidou, aki az utolsó játékrészben 13 egységgel vétette észre magát.

HBN-BÁ


A tények

Görögország-Csehország 74-71 (24-22, 19-26, 13-10, 18-13)

Görögország: Kaltsidou 20, Dimitrakou 15, Spanou 12, Sotiriou 10, Chatzinikolaou 5, Kosma 4, Lymoura 4, Nikolopolou 2, Papamichail 2

Csehország: Hanusová 16, Bortelová 15, Elhotova 14, Burgrová 10, Veselá 9, Stejskalová 7









hirdetés