2012.06.19 08:01; Frissítve: 2012.06.19 08:01


Google: “riasztóan” nő a kormányzati igény az internet cenzúrázására

Google: "riasztóan" nő a kormányzati igény az internet cenzúrázására | Fotó: http://abhisays.com Google: "riasztóan" nő a kormányzati igény az internet cenzúrázására | Fotó: http://abhisays.com
Washington, 2012. június 17., hétfő (MTI) – A nyugati kormányok, beleértve az Egyesült Államokét is, “riasztóan” fokozzák az internetes keresések és a YouTube videók cenzúrására irányuló erőfeszítéseiket – derült ki a Google által nyilvánosságra hozott, az elmúlt két évre vonatkozó “átláthatósági jelentésből”.

alt hiba beküldése

“Ez nem csak azért riasztó, mert korlátozza a véleménynyilvánítás szabadságát, hanem azért is, mert az erre irányuló kérések egy része olyan országoktól érkezik, amelyekről ilyenre nem számítottunk, a nyugati demokráciákkal kapcsolatban ugyanis nem szokás automatikusan a cenzúrára asszociálni” – írta hétfőn megjelentetett blogbejegyzésében Dorothy Chou, a Google vezető politikai elemzője.

Példaként hozta fel, hogy a spanyol hatóságok tavaly 270 keresési eredmény – egyebek között polgármesterekre és ügyészekre vonatkozó cikkek és blogok – eltávolítását kérték a cégtől, Lengyelországban pedig egy közintézmény szerette volna töröltetni az őt bíráló linkeket.

“Nem teljesítettük ezeket a kéréseket” – szögezte le Chou.

2011 második felében amerikai hivatalok 6192 tartalom (blogbejegyzés vagy online videó) eltávolítását kérték, ami 718 százalékos növekedés az előző hat hónap 757 folyamodványához képest. A bűnüldöző szervektől és a bíróságoktól a Google 2011 júliusa és decembere között 187 ilyen kérést kapott, ami 103 százalékos növekedést jelentett az előző fél év 92 ilyen kérésével szemben.

A Google az amerikai törlési igények 42 százalékát elégítette ki részben vagy teljes egészében az elmúlt év második felében, ami az arányát tekintve jelentős csökkenést jelent 2010 azonos időszakához képest, amikor a kérések 87 százalékának adtak helyt.

A kétéves jelentés szerint jelentősen megnőtt a kormányoknak az az igénye, hogy betekintést kaphassanak a Google felhasználóira vonatkozó adatokba. Az informatikai cég ezen a téren sokkal nagyobb együttműködési hajlandóságot mutatott.

2011 második felében amerikai kormányzati szervek 6321 alkalommal fordultak a Google-hoz felhasználói adatokért és a cég az esetek 93 százaléka esetében legalább részlegesen együttműködött. A kérések nagy része bűnügyek felderítésével kapcsolatban fogalmazódott meg.

A Google a legnagyobb arányban az amerikai hatóságok kérését teljesítette, Nagy-Britannia esetében ez az arány 64, Franciaországéban 64, Kanadáéban pedig csak 44 százalék volt.

- MTI -

A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Bernadett, a nap szépe

Bernadett 18 éves rudolftelepi lány. A vizsgái után a vendéglátásban szeretne elhelyezkedni. A nyárra még nincs terve, de ahogy a barátnőit ismeri…
tovább »


Login2