“Gondolkodni kell megtanítani a játékosokat, nem pedig betanítani”

Kozma Mihály
Kozma Mihály - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – A közelmúltban ünnepelte 60. születésnapját Kozma Mihály, a Magyar Labdarúgó Szövetség futsal szakágvezetője, akinek életét már a kezdetektől átszövi a labdarúgás, és a művészetek szeretete. A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola labdarúgó-szakosztályvezetője a Naplónak adott interjúban többek között beszélt arról, hogyan is lett belőle edző, mit gondol a magyar futsal jelenlegi helyzetéről és miből merít energiát.

Épp egy hónappal ezelőtt, november 7-én ünnepelte 60. születésnapját Kozma Mihály, akinek neve sok futsal-rajongó számára csenghet ismerősen, nem csak Debrecenben, hanem az egész országban, sőt, külföldön is. A mindenki által csak Misiként emlegetett szakemberrel a kerek évforduló kapcsán készített Napló-interjúban szó esett a kezdetekről, a magyar futsalról általában, a szenvedélyekről, a sikerekről, és sok minden másról.

Kezdjük a legelején: hogyan került kapcsolatba a labdarúgással?

Kozma Mihály: Az építkezés és a tanítás az a két fontos dolog, amely végigkísérte az egész életemet. A foci és a művészet már a kezdetektől párhuzamosan szövi át a mindennapjaimat, és tökéletesen megfér egymás mellett. Az érettségi után egy kirakatrendező iskolát végeztem el. Diszkókat rendeztem be, különböző megyei és országos kirakatversenyeket nyertem, ’89-ben az év dekoratőre voltam Magyarországon. Az Újvigadónak is én találtam ki a dizájnját: az 1990-es évek közepén egy különleges dekoráció volt az Újvigadó épületén, egy sárga helikopternek a farokrésze, ami azt a hatást keltette, mintha a gép belerepült volna a szórakozóhelybe. Kirakatrendező iskolát is alapítottam, mely hét évig működött. Mint szinte minden fiú, én is futballoztam. A DSI-ben kezdtem a pályafutásomat, 12 évesen, de mivel nem nőttem olyan ütemben, mint társaim, be kellett látnom, a nagypálya nem nekem való. Persze később behoztam a lemaradásom, de akkor már átpártoltam a kispályára, ami nagyon feküdt nekem, például én voltam a nyolcvanas években az első, Debrecenben megrendezett nemzetközi kispályás torna gólkirálya. Különböző külföldi tornákon vettünk részt, Belgiumban ismerkedtünk meg a futsallal, melyet mi honosítottunk meg hazánkban, országos szinten is az egyik alapítója vagyok ennek a sportágnak.

Miként kezdődött az edzői pályafutása?

Kozma Mihály: Csapatkapitányból idővel trénerré avan­zsáltam, bár ekkor még szakmai tudás nem volt a hátam mögött. Aztán elvégeztem a különböző edzői iskolákat, már 2003 óta A licences tréner vagyok. A 2000-es évek elejétől inkább a tanítás vette át a főszerepet az életemben. Mivel én voltam az egyik, aki révén itthon megismerhették a futsalt, így képben voltam a kelet-magyarországi régiót tekintve, ennek tudatában a Magyar Labdarúgó Szövetség 1997 májusában felkért, legyek Mucha József szövetségi kapitány pályaedzője. Négy és fél évig dolgoztunk együtt. Később én lettem a kapitány, 220 meccsem van a nemzeti együttes kispadján, és pozitív mérleggel zártam. Két Európa-bajnokságon vettünk részt, van világkupa negyedik helyünk is. A 2010-es Eb után a Rába ETO-nál edzősködtem, szép sikereket értünk el, magyar bajnokságot, Magyar Kupát és Szuperkupát nyertünk. Onnan a Nyíradonyi Huszárokhoz kerültem. Az egylet összesen két pontot szerzett az őszi szezonban, a feladatom az volt, hogy benntartsam a csapatot. Tavasszal 25 egységet gyűjtöttünk, tehát nem, hogy nem estünk ki, hanem a felsőházi rájátszásba kerültünk, ahol a Győr állította meg a csapatot – igaz, csak hosszabbításban tudtak minket felülmúlni. Az Adony után a DEAC-nál folytattam, a nulláról kellett indulni, de így is a negyedik helyen zártunk az NB I-ben. A futsal-edzőképzést Magyarországon én alapítottam meg, 2007 óta vagyok a vezetője. Más kollégák nem nagyon kapcsolódtak bele a futsalba, így az elején nehéz volt, de Bicskei Bertalan nagyon sokat segített. Ma már ott tartunk, hogy kétszintű, alap- és középfokú edzőképzésünk van, és ha minden igaz, hamarosan felsőfokú is lesz, hiszen az UEFA nemzetközi diplomának fogadja majd el.

2007 nyarán Székelyudvarhelyre tette át székhelyét. Erre az időszakra miként emlékszik vissza?

Kozma Mihály: Székelyudvarhelyen majdnem két évet töltöttem, életem egyik legszebb időszaka volt, mind emberi, mind szakmai szempontból. Minden meccsen teltház van, a Székely Himnusz eléneklése is elmaradhatatlan eleme az összecsapásoknak. A székelyek identitásához elengedhetetlenek voltak a sportsikerek. Úgy gondolták, ha a pályán sikereket tudnak elérni, ráadásul úgy, hogy ott is szembe fúj a szél, akkor az élet más területein is „összejöhetnek nekik a dolgok”.

A Debreceni Sportcentrum-Sportiskola immár NB II-es futsalcsapattal is rendelkezik, amiben nagy szerepe van.

Kozma Mihály: Azok a gyerekek, akiket tíz évig képezünk akármilyen szinten, és 19 éves koruk után nem kerülnek a DVSC-hez, akkor a Mennyei Megyeiben kötnek ki, ami valljuk meg, nem túl optimális, hiszen ezek a fiatalok jobban képzettek, mint, hogy oda kerüljenek. Ezért gondoltam egy merészet, így immár futsalozni is lehet nálunk, van egy NB II-es együttesünk, megmutatjuk a srácoknak, hogy van élet a nagypálya után. Nagyon élvezik a fiúk, rengeteget érnek labdához, van sikerélményük. Igaz, ahogyan az egy fiatal gárdánál szokott lenni, még hullámzó a teljesítményük, a biztos átlagot egyelőre nem tudják hozni. A projekt létjogosultságát igazolja, hogy a szezon felénél ott vagyunk az erős középmezőnyben, ráadásul közönségünk is van. Sokan jelentkeznek, csillogószemű amatőrökkel dolgozhatok, akik nem kapnak pénzt, de így is és élvezik az edzések, illetve a mérkőzések hangulatát.

Igazi lokálpatrióta hírében áll, sosem szakadt el Debrecentől.

Kozma Mihály: Mindig is Debrecenben éltem, innen értem el a különböző sikereimet. Mikor Győrben edzősködtem, vagy a válogatottnál, akkor is megpróbáltam a lehető legtöbb időt otthon tölteni, azt is bevállaltam, hogy heti négyszer utaztam Pestre, Marco Polo hozzám képest kis kifutó inas. 2010 óta végre ismét a munkám is Debrecenhez köt. A Sportcentrumnál kezdtem építkezni: akkor még 10 és 14 éves közötti gyerekeket képeztek, de a kezdeményezésemre immár hat évesen kezdhetnek nálunk, és egészen 19 éves korukig végigkísérjük a fiatalokat. Ez akkor nagy húzásnak számított, miközben a gyerekeket tanítottuk, az edzőkollégák körében is új szemléletet vezettem be, méghozzá azt, hogy a képzéssel egyenértékű legyen a nevelés. Különbözünk az utánpótlásműhelyektől, mert nekünk nincs felnőtt csapatunk, nálunk a gyerek az első. A mi munkánkat nem az eredmények minősítik, hanem az, hogy hány embert tudunk átadni a DVSC-nek. Szeretném, ha rövidesen jó pár tehetség bemutatkozhatna a Nagyerdei Stadionban. Egyébként Balogh Norbert is a DSC-SI-nél kezdett, onnan került át a Lokihoz.

A különböző klubcsapatok mellett a magyar férfi futsalválogatottat is irányította. Mennyiben más vezetőedzőnek, illetve szövetségi kapitánynak lenni? Melyiket élvezte jobban?

Kozma Mihály: Mindkettő nagyon kedvemre való. Kapitányként nyilván volt egy kis reflektorfény is. Sokat utaztunk, bejártuk az egész világot. A válogatott élén én hívhattam össze a játékosokat, a saját koncepciómat tudtam érvényesíteni. A kluboknál ez épp fordítva van, az adott játékosállomány minőségéhez kell igazítanom a taktikát, és minden mást. Kevesebb a csillogás, több az izzadság, de ha megnyerünk egy meccset, az mindenért kárpótol.

Számtalan sikert tudhat magáénak. Ki lehet emelni ezek közül egyet, amely a legemlékezetesebb az Ön számára? Vagy ez lehetetlen?

Kozma Mihály: Ha kihangsúlyoznék valamit, akkor az azt jelentené, hogy az a legfontosabb, ám az nem lenne igaz. Mindig azt tekintettem a legnagyobb sikernek, amelyért az adott pillanatban küzdöttem, küzdöttünk. Amikor először kijutottunk az Európa-bajnokságra, akkor hatalmas eufóriát éreztem, akkor az volt a fontos. De számomra épp olyan jelentős mondjuk egy csapatot megmenteni a kieséstől, vagy egy játékost kihúzni a gödörből, akkor az a cél, és az a legnagyobb győzelem.

km21

Fotó: Molnár Péter

A Magyar Labdarúgó Szövetség futsal szakágvezetőjeként mit gondol a magyar futsal jelenlegi állapotáról?

Kozma Mihály: A nemzeti együttesnél generációváltás van folyamatban. Most kell jönni a fiataloknak, az utóbbi időben Dróth Zoltánt leszámítva nem nagyon tudtak olyan tehetséget kitermelni, aki mérkőzéseket döntene el. A csapat ereje leginkább az egységességben rejlik. De valljuk meg, szükségünk lenne még néhány Dróth szintű játékosra. Az U21-es válogatottban olyan kvalitású futsalosok vannak, akik közül négyen-öten már most megállnák a helyüket a felnőtteknél – Sito Rivera helyében kalkulálnék velük.

Nem kérik ki a véleményét a válogatott keret kialakításában?

Kozma Mihály: Az MLSZ futsal szakágvezetőjeként nem szólhatok bele a szövetségi kapitány munkájába. Én sem vettem volna jó néven, ha valaki felülről irányít. Önálló, szuverén személy, ő dönti el, mit hogyan csinál. Később majd számon lehet kérni, most járja csak a maga útját. Azt viszont fontosnak tartom, hogy a gyerekek a legjobbaktól tanulhassanak. Éppen ezért tettem lépéseket az ügyben, hogy a legkiválóbb magyar szakemberek irányítsák a különböző utánpótlás-válogatottakat.

Dárdai Pál Berlinbe hívott nemrégiben egy futsaledzőt, aki tréningeket tartott a Herthának. Úgy emlékszem, korábban Ön is támogatta azt a kezdeményezést, hogy a futsal a nagypályás labdarúgás hasznára lehet, de csak most kezdenek valóban élni ezzel a lehetőséggel.

Kozma Mihály: Már két évtizede vallom ezt, idő közben sok nagypályás edzőbarátom ismerte fel ennek a jelentőségét. De fontos tudni, hogy a futsal csak bizonyos életkorban tud segíteni a nagypályának, azonban nem old meg mindent. Tizennégy éves korig a technikát kiválóan lehet fejleszteni a futsallal, utána pedig a taktika gyors végrehajtását segíti elő. Gondolkodni kell megtanítani a játékosokat, és nem pedig betanítani – ebben tudja kifejteni hatását a futsal.

A labdarúgás mellett érdeklődik még a történelem, a művészetek, a filmek és a zene iránt. Gondolom, szabadidejében sem unatkozik, mivel tölti legszívesebben az idejét?

Kozma Mihály: Igazából nincs szabadidőm, még éjszakai is van mihez fogni. Azt mondhatom, még életemben nem unatkoztam, annyi tini látok, aki halálra unja magát, ezt sose tudtam megérteni. Minden irányba nyitott vagyok, és imádok informálódni, minél többet megtudni mindenről. Régebben rengeteget olvastam, ma már kevesebbet, most már inkább rendszerezem a sok információt, annál is inkább, hogy át tudjam adni az ismereteimet. Pléhkrisztus címmel írtam egy néprajzi, vallásfilozófiai könyvet is, ami eredetileg egy kis tanulmányként indult. Ez egy véletlen folytán a Debrecen Televízió munkatársához, Vojtkó Ferenchez került, elolvasta, és csináltak belőle egy négyrészes filmet, a Keresztfához megyek címmel, amiben szerepeltem is, illetve szakértőként is segítettem a megvalósulását.

Miből merít energiát?

Kozma Mihály: Csak abban lehet sikeres az ember, amit szeret. Imádom a futballt, és a művészeteket is, így számomra nem teher a munka, az sem, ha éjszaka kell prezentációt összeraknom, ha este kell edzést tartanom, vagy ha el kell utaznom ide vagy oda. Emellett pedig a családom támogatása is sokat segít, elfogadták, hogy ilyen „örökmozgó” vagyok.

Nemrégiben ünnepelte 60. születésnapját. Készített önmagában valamiféle összegzést? Ha igen, mire jutott, elégedett eddigi életútjával, vagy van olyan, amit másképp csinálna?

Kozma Mihály: Nem éreztem szükségét. A beszélgetés előtt átgondoltam az eddigi életemet, de csak azért, hogy egy bizonyos motívum köré fel tudjam fűzni a mondanivalómat. Biztos csináltam sok hülyeséget, meg nem túl sikeres dolgokat, de mindig mindenből a maximumot próbáltam kihozni. Fél gőzzel semmit sem lehet csinálni. Egy biztos, engem mindig mindenki Misinek hív, amit egyfajta pozitív visszajelzésként fogok fel, és azt szűröm le belőle, hogy jó úton haladok.

– Szabó Dóra –


Névjegy: Kozma Mihály

  • Születési idő, hely: 1956. 11. 07., Debrecen
  • Edzői végzettség: UEFA „A” diploma
  • Legnagyobb sikerek edzőként: világkupa 4. hely, 2005-ös Eb-döntő, Bajnokok Ligája 6. hely 2010-ben, A magyar labdarúgásért érdemérem bronz fokozata

Végül csak átpártolt, és milyen jól tette

– Dróth Zoltán jelenleg a legértékesebb magyar futsalos, és világ egyik legjobb csapatában, a kazah Kajrat Almatiban játszik. Emlékszem, mikor a Rába ETO-hoz kerültem edzőként, akkor szóltak, hogy van egy gyerek a városban, menjek ki és nézzem meg. Megye II-ben játszott, azon a meccsen, amit megnéztem, 11 gólt rúgott és vállon vitték a kocsmába. Gondoltam, ennek a gyereknek már nem tudok olyat mondani, ami abban motiválná, hogy átpártoljon a futsalra. Beszéltem én neki a címeres mezről, az utazási lehetőségekről, de magam sem gondoltam igazán komolyan, hogy elcsábíthatom, pláne, hogy korábban már próbálkozott a futsallal, de nem volt tőle elragadtatva. Aztán egyszer mégis megjelent edzésen, és elkezdtem vele foglalkozni. Félreértés ne essen, ezeket a gyerekeket nem én tanítom meg futballozni, ők már tudnak, csupán a gondolkodásmódjukat kell átállítanom. Dróth is így volt vele, állandóan cselezett, rátekeredett a labdára, összeesett, aztán kontrából gólt kaptunk. Mondtam neki, Zolikám, ez így nem lesz jó. A pálya közepére vezényeltem, gurítottam neki be a labdát, és az volt a feladata, hogy bármilyen eszközzel, de akadályozza meg, hogy gól legyen. Ő ment, csúszott, mászott, de a harmadik próbálkozás után közölte, álljunk meg, mert a labda gyorsabb, mint én. Erre én, hogy pont erről beszélek, passzolni kell, és akkor eredményesebb leszel. Megértette a dolgot, elindult egy érési folyamat, most pedig a világ egyik legjobb együttesénél van. Természetesen ez nem csupán az én érdemem, az utódaim is hozzátettek, de azóta is emleget. Mikor épp Debrecenben harcolta ki a válogatott a románok elleni sikerrel az Eb-részvételt, akkor a találkozó után a nyakamba borult, és mondta, mester, maga nélkül már alkoholista lennék – emlékezett vissza Kozma Mihály.




0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés