Mesélő helytörténet

2020.05.22. 14:00

Száztíz éves a görögkatolikus főszékesegyház – fotókkal

A megyeszékhely egyik legkülönlegesebb és legszebb épületét, az Attila téri görögkatolikus templomot 110 esztendeje, 1910. május 22-én adták át.

Fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye-archív

A Bobula János által tervezett gyülekezeti hely jubileumáról a tervek szerint a szomszédos látogatóközpont átadásán emlékeznek meg, és akkor nyílik egy templomtörténeti kiállítás is.

Bérelték a kápolnát

Kezdetben Debrecen görögkatolikusai a hajdúdorogi parókiához tartoztak – elevenítette fel a Napló érdeklődésére Kapin István parókus. Tájékoztatása szerint annak idején Ferenc József is szóvá tette a debreceni látogatásán: „Mily nagy hiba, hogy Debrecenben görögkatolikus egyház még szervezve nincsen”. A látogatást követően kezdetét vette egy önálló parókia szervezése.

Firczák Gyula munkácsi püspök a debreceni fiókegyházat önálló parókiává tette, első papjának pedig Papp Jánost nevezte ki 1899. december 2-án. Egy belvárosi bérelt helyiségben működő kápolnát használtak, amit 1900 decemberében szenteltek fel.

Bombamerénylet

Kapin Istvántól a Napló megtudta: az önálló templom építése 1907-ig váratott magára. Az építkezés megközelítőleg három évig tartott, így a neobizánci stílusú templomot Firczák Gyula püspök már május 22-én fel is szentelhette az Istenszülő oltalmának tiszteletére.

A következő nagy mérföldkő a parókia életében 1912-ben volt, amikor Miklóssy István, a hajdúdorogi egyházmegye első kinevezett főpásztora Debrecent választotta a székhelyéül. A város viszont nem sokáig élvezhette a püspök közelségét, ugyanis 1914. február 23-án a püspökség egy postacsomagot kapott, ami a felbontás közben felrobbant.

A mai Petőfi téren álló, akkori kereskedelmi és iparkamara palotájában végrehajtott merénylet célpontjaként kiszemelt püspök nem tartózkodott a helyszínen, ennek köszönhetően sértetlen maradt. A székhelyét azonban áthelyezte Nyíregyházára.

Az építkezés megközelítőleg három évig tartott
Fotók: Hajdúdorogi Főegyházmegye-archív

Önálló metropólia

Fotó: Napló-archív

A templomot 1950 és 1958 között festette ki Szegedi Molnár Géza. A mai formáját akkor nyerte el, amikor a szentélyt és a templomhajót elválasztó ikonosztázion elkészült, s a templom századik évfordulóján, 2010-ben megszentelték – ismertette Kapin István.

A parókus hangsúlyozta továbbá: a magyar görögkatolikus egyház és a debreceni parókia utóbbi éveit leginkább meghatározó történés 2015. március 20-án volt: Ferenc pápa Debrecen székhellyel megalapította a saját jogú, önálló metropóliát. Így, mondhatni, visszaállt a régi rend, hiszen a hajdúdorogi – immár – főegyházmegye püspöke a városba költözött vissza.

Vass Attila

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában