Álom luxuskivitelben

Üdítő volt látni, ahogy hétfőn este ismét megmutatott nekünk valamit a mozi varázsából. Abból, amit a Római vakáció, az Amerikai fogócska, a My fair lady, a Háború és béke nőalakjai őriznek megunhatatlanul. S ezek a nőalakok akkor fénylenek igazán, amikor az ízlés vadhajszája a szex és a gyilkolás ágyába parancsolja az új és új csillagokat, s a testiség és a gyönyör kultuszával kábítja el az érzékszerveket. Pedig a minta itt van, és ránk maradt, s Audrey Hepburn életműve fölénő annak a sok mocsoknak és árnyéknak, amivel most Hollywood és követői elárasztják a világot.

Nos, egy ilyen üde történet, mint a „Hogyan kell egymilliót lopni?”, olykor kárpótol mindazért, amit az ilyen és olyan kanálisok vétenek ellenük. Bár már ebben is kételkedem, hiszen a tömegízlés annyira átformál, hogy olykor az igazán jó lesz gyanús, és tesz süketté és vakká bennünket. Csak akkor pironkodunk s térünk magunkhoz egy kicsit, amikor a nálunk vendégeskedő sikeres amerikai író-„bestseller” azt mondja az őt faggató kérdezőnek, hogy neki halvány fogalma sincs arról, mi az a posztmodern, s még akkor se, ha őt most műveletlennek vélik. Persze mi is tudjuk, hogy a mai „szuperprodukciók” már rég a feledés porrétege alatt fognak temetődni, amikor a Hepburn-filmek még mindig arról mesélnek, hogy milyen is a női harmónia, a szerelem törékenysége s a kapcsolatok diszkrét egyenjogúsága. Mert az asszony életében sem minden csak az ágy, az ágyék örvénylő vihara vagy a csalni és csalni hagyni közös kiegyezése.

Szóval, hogyan is kell egymilliót lopni? Hát úgy, ahogy ezt az örökzöld amerikai vígjáték elmeséli. Ironikusan, a játék fölényével, a történet sziporkázó ötleteivel. Egy szimpatikus és vagány képhamisító, s egy még szimpatikusabb és még vagányabb magánnyomozó párharcának édes tétjeként az szabja az összhang egyensúlyát, aki az előbbinek a lánya, az utóbbinak pedig leendő felesége. Miközben háttérként mindig ott van Párizs, a Louvre s az a finom hangulat, amely a jó művek selyméből szabatik. Vagyis – ez is nagy A. H.-siker volt –„álom, luxuskivitelben…”

– Boda István –