Gólképtelen argentin varázslók

Gólképtelen argentin varázslók
Gyors argentin góllal kezdődött a ‘B’ csoport második mérkőzése, de utána az afrikai kapus, Enyeama élete formáját hozta.

Több hatalmas helyzettel kezdődött a második játéknap második találkozója, ám vagy a védők értek oda időben, vagy az utolsó mozdulatba hiba csúszott. Mindenesetre már pár perc után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a klasszisokkal erősen teletűzdelt argentin 11 nem éppen defenzív felfogásban lépett pályára, melyet mi sem bizonyít jobban, hogy a kezdőben még a jobb bekk is több időt tölt elől klubcsapatában, mint a Maradona által kijelölt helyén.

Gyors gól, számos kapusbravúr

Az első gólra sem kellett sokáig várni a számos gólhelyzet után, hiszen Veron szöglete után Heinze juttatta a labdát fejjel a nigériai bal felsőbe. Ekkor már úgy tűnt, hogy hatalmas verésben lesz része az afrikai válogatottnak, mely természetesen a kezdő sípszó előtt is benne volt a levegőben, bár az afrikai kapus Enyeamának ehhez volt még egy-két szava. Melyek elég hangosan szóltak, hiszen a dél-amerikaiak ezek után nem tudtak már túljárni a hálóőr eszén.

Varázslatos játék

A második félidőben minden ugyan ott folytatódott, ahol abba szakadt. Az argentinok 3 támadóval ostromolták az ellenfél kapuját, de vagy Enyeama volt jó helyen (elég gyakran), vagy apró hiba csúszott az utolsó labdaérintésnél. Ettől függetlenül igazi dél-amerikai focivarázslatot, mégha a gólok nem is jöttek, követhetett szemmel mindenki, aki megtekintette a mérkőzést, de hát mit mást is vártunk egy olyan támadósortól, amiben Messi, Tevez és Higuain együtt szerepel.

J.M.








hirdetés