Papp Zoltán, a megyei vadászkamara titkára a Naplónak elmondta: a bakok a suták kergetése során kevésbé óvatosak, aminek általában az autósok isszák meg a levét, ezért ha őzet látunk, lassítsunk! – Sokan azt gondolják, hogy a járműben esett vadkárat a területileg illetékes vadásztársaságnak kötelessége megtérítenie. Ez valamikor tényleg így volt, de a jogszabályok már régen úgy rendelkeznek, hogy közúti közlekedési baleset során ki-ki viseli a maga veszteségét. Tehát a sofőr a jármű megcsináltatásának költségeit, míg a vadásztársaság az elhullott vad általi kárát, ami egy kapitális őz esetében többszázezer forintra rúghat – hangsúlyozta a titkár. Hozzátette: az óvatosság azért sem árt, mert ilyen helyzetekben a biztosítók sem fizetnek.
A vadásztársaságok két esetben kötelezhetők a kár megtérítésére. Ha etetéssel maguk szokatták a vadat az út mellé vagy ha vadászat alkalmával űzik az útra, a járművek elé. Ilyesmi azonban – jegyezte meg a titkár – hosszú ideje nem fordult elő, mert odafigyelnek a részletekre.
RaL