Gázvita – A Gazprom 60 százalékkal csökkentette a szállításokat

gáz, gázvita, gázvezeték
gáz, gázvita, gázvezeték
Oroszország magyar idő szerint szerda reggel 8 órától újabb 30 százalékkal csökkentette a Fehéroroszországnak szállított földgáz napi mennyiségét, ami ily módon már összesen 60 százalékos korlátozást jelent. A tranzit leállítását több uniós országban is megérezték.

Fehéroroszország szerda reggeltől már csupán a szerződésben szereplő földgázmennyiség 40 százalékát kapja a Gazpromtól – adta hírül Alekszej Miller, az orosz gázipari vállalat elnökének bejelentésére hivatkozva az RBK Ukraina hírügynökség. Ugyanakkor Jerzy Buzek, az Európa Parlament elnöke jelezte, hogy az orosz-fehérorosz gázvita nyomán Európába már jelenleg is kevesebb gáz érkezik Fehéroroszországból.

Alekszandr Lukasenko államfő még Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott keddi megbeszélése alatt adott személyesen utasítást a Beltranszgaznak a tranzitvezetékek elzárására. Ezt követően Vlagyimir Szemasko fehérorosz miniszterelnök-helyettes levélben tudatta a Gazprommal, hogy megkezdi a nemzetközi vezetékek megcsapolását.

A gázhiányt már észlelték Litvániában

Jerzy Buzek szerdai bejelentése szerint a gázhiányt már észlelték Litvániában, Lengyelországban és Észak-Németországban.

Lukasenko fehérorosz elnök szerint egyszerűen megalázó Moszkva reakciója a 190 milliós belorusz adósságra a saját 260 milliós viszonttartozása mellett. Az oroszok viszont azon háborodtak fel, hogy Fehéroroszország olyan nemzetközi vezetékek csapjait tekergeti, amelyek a Gazprom tulajdonában vannak.

– Független Hírügynökség –








hirdetés