Gazdag ember, szegény ember

Gazdag ember, szegény ember
Valamikor régen Nick Nolte főszereplésével készült a fenti című filmsorozat. Nem kell azonban más országokba menni, kis hazánkban is fellelhető mindkét népréteg, ám talán a szegényebbik fajtából egy kicsit több van újabban. Kenyeres Ilona jegyzete.

Hallom, és olvasom itt-ott, hogy a szegénység bizony nem válogat: „celebjeink” köréből is szedi áldozatait. Egyik ismert színésznőnkre színházi előadás közben támadt orvul a családja megélhetését féltvén kialakult pánikbetegség, mely ugye többek közt a fel nem dolgozott szorongás függvénye.

Közismert színészünket meg a depresszió „vonta ki a forgalomból” egy hónapra – három nap alatt ugrott be helyette színésztársa egy bemutatás előtt álló darabban.

És akkor még hol vannak az „egyszerű”, hétköznapi hazánkfiai, akikről ugyan nem szól a fáma. Akik csak úgy csendben szoronganak, rettegnek Damokles kardja alatt, a munkanélküliség, a nyomor, a betegség, a totális kilátástalanság, a jövőtlenség fenyegető rémének rájuk vetülő árnyékában.

Aztán a híradások szinte velük párhuzamosan szólnak a másik „népcsoportról” is. Egyik magazinunk szinte kérkedve mutatja be országunk leggazdagabb embereit, akik közül az egyik nyulak tenyésztéséből, másikuk bútorok tervezéséből, a harmadik egyszerű vízhordásból élt annak idején. Aztán mi lett belőlük…

Kétségtelen, hogy a szorgalom, a kitartás meghozza a várt eredményt, ám nem árt, ha némi szerencse, no meg egy kis otthonról hozott tőke is besegít. Aztán már csak jókor kell lenni jó helyen. Meg jó „géneket” kell örökölni, mint ahogyan Rubik Ernő az ő repüléstechnikai mérnök, feltaláló édesapjától is bizonyára örökölt más valamit is a tehetségen kívül. Zwack Péterről nem is beszélve…

Kenyeres Ilona

ilona.kenyeres@naplo.haon.hu

 








hirdetés