Gálaelőadást tartottak Komcsi emlékének adózva

Akt.:
Gálaelőadást tartottak Komcsi emlékének adózva
Gálaelőadást tartottak Komcsi emlékének adózva - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Remekelt a bajnoki nyitányon a Loki, 35–12-re múlta felül az MTK-t.

Csak remélni lehetett, ami végül bekövetkezett: telt ház előtt, fantasztikus hangulatban, fölényes győzelmet aratott a DVSC-TVP a női élvonalbeli kézilabda bajnokság nyitófordulójában az MTK Budapest ellen.

„Szép volt, csajok!”

Ünnepélyes pillanatok előzték meg a szezon első tétmérkőzését, ugyanis a klubvezetés és a szurkolók hivatalosan is elbúcsúztak Sopronyi Anettől és Bohus-Karnik Mercédesztől, akik felhagytak a profi sportolással. Ezt követően a közelmúltban elhunyt debreceni vezérszurkolóra, Komáromi Gáborra emlékezett a „Hódos népe”; a Komcsit ábrázoló hatalmas molinó majdnem a padlótól a mennyezetig ért. A megható momentumokat követően kezdődött a bajnoki, ami végül edzőmeccs jelleget öltött.

Az már a találkozó elején kiviláglott, hogy a hazaiak lényegében egy élő falat húztak a saját kapujuk elé. Ezen a napon kiválóan működött a debreceniek védekezése, s a kapus, Horváth-Pásztor Bettina is ihletett formában védte a fővárosiak próbálkozásait. Támadásban kicsit lassabban melegedett be a Lokomotív, viszont után ellenállhatatlan sebességgel száguldott. Kiemelendő, a 14. percben 4–2-re vezettek a piros-fehérek, majd következett egy olyan 12 perces periódus, amikor zsinórban 7 találatot értek el Kelemenék, míg a kék-fehérek egyszer sem tudták bevenni Horváth-Pásztor kapuját. A félidőben úgy vezetett 14–5-re a DVSC, hogy jócskán hagytak ki ziccert a hazai kedvencek.

Nem volt megállás

A szünetet követően egyáltalán nem vett vissza a tempóból a Loki, sőt inkább fokozta azt. A játékrész derekán jött egy tízperces etap, amikor szinte minden bejött a hajdúsági hölgyeknek, szebbnél szebb gólokat lőttek, s a csereként beállt Víg Vivien is brillírozott a kapuban. Ebben az időszakban a cívisek egy 11–0-s rohammal sokkolták a több exdebreceni játékost is a soraiban tudó MTK-t (34–10). Fantasztikus volt a hangulat a csarnokban, a régi szép időket idézve zengett a „Hajrá, Loki!” A meccs végén felállva ünnepelte a közönség a lokistákat, akik végül 35–12-re nyerték meg a pontvadászat első összecsapását.

A remek teljesítményt nyújtó kapusok mellett mindenképpen kiemelendő a 8 gólig jutó Kudor Kitti, az 5-5 találatot szerző Marija Garbuz és Kelemen Éva, illetve a négyszer eredményes Szilágyi Ágnes és Siska Pálma játéka.

A DVSC önbizalom-növelő sikert aratott, ami mindenképpen jól jön a következő bajnoki, a szombaton Vácott lejátszandó meccs előtt.

HBN-BN

 

DVSC-TVP–MTK BUDAPEST 35-12 (14-5)

Debrecen 1500 néző. V: Janáki, Temesi

DVSC: HORVÁTH-PÁSZTOR – Varsányi 1, GARBUZ 5 (1), Karnik Sz. 2 (1), Deszpotovics, KUDOR 8 (3), KELEMEN 5. Csere: VÍG, Kiss B. (kapusok) Sirián 1, SISKA 4, B. KLIKOVAC 3, SZILÁGYI Á. 4, SLAKTA 2, Marincsák, Karacs. Edző: Varga JózsefMTK: Ignácz-Pethő – Hosszú 1, Wolf 1(1), Valovics, Gorilszka, Barna 2, Szádvári 1. Csere: Putz (kapus), Gera 2 Tóth M. 1, Dakos 2, Kovács G., Baciková 1, Blaubacher 1, Faluvégi Edző: Golovin VlagyimirAz eredmény alakulása. 10. p.: 2-1. 23. p.: 9-2.45. p.: 22-8. 53. p.: 30-10.
Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 6/5, ill. 2/1.

MESTERSZEMMEL

Varga József: Minden edző ilyen kezdésről álmodik!
Golovin Vlagyimir: Mintha nem is lett volna felkészülésünk. Ennél sokkal többet tudunk…








hirdetés