2012.02.9 17:05; Frissítve: 2012.02.9 17:05


Futsal alapokra épít az új DSI-s foci-főnök

Futsal alapokra épít az új DSI-s foci-főnök
Labdarúgás - Teljes egyetértés és együttműködés van a debreceni utánpótlás-nevelő klubok között.

Az elmúlt esztendő végén együttműködési megállapodást köttetett a debreceni utánpótlás-nevelő labdarúgó klubok, azaz a Debreceni Labdarúgó Akadémia, a Debreceni Sportcentrum-SI és a DEAC vezetői között, melynek fő célja, hogy a Loki első csapata minél jobban ki legyen szolgálva saját nevelésű tehetségekkel a jövőben is. Ez a megállapodás és Kozma Mihály kinevezése a DSC-SI labdarúgó szakosztályának élére volt a témája annak a sajtótájékoztatónak, amit szerdán a Sportcentrumban tartottak.

Több mint 700 focista

Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum ügyvezető igazgatója – mint az esemény házigazdája – bemutatta a DSC-SI labdarúgó szakosztályának új vezetőjét, Kozma Mihályt, aki Arany Lászlót váltotta ezen a poszton. (A sportbarátoknak nem kell bemutatni a frissen kinevezett szakembert, hiszen a hazai futsalban már mindent elért, volt bajnok és szövetségi kapitány is, jelenleg pedig a DEAC Armada gárdáját is gardírozza.). Orendi Mihály kiemelte, kivételes helyzetben van Debrecen, hogy három ilyen magasan kvalifikált szakember is dolgozik a cívisvárosi futball utánpótlásban, utalva a másik két vendégre, Herczeg Andrásra, a Debreceni Labdarúgó Akadémia ügyvezető igazgatójára és Pajkos Jánosra, a DEAC labdarúgó utánpótlás szakmai igazgatójára. Valamennyi szaktekintély hangsúlyozta, teljes az egyetértés a klubok között, s az együttműködés is megkezdődött már, hiszen állandó a játékosmozgás, azaz átjárhatóság van a csapatoknál. A Napló kérdésére a szakemberek elmondták, a Debreceni Labdarúgó Akadémiánál (és a hozzá tartozó Loki Focisuliban) több mint 400, a DEAC-ban 160, míg a Sportiskolában 150 ifjú futballista pallérozódik.

Ötször több pénz

Kozma Mihály szakmai elképzeléseiről is beszélt. Az új szakosztályvezető szerint napjaink labdarúgása szinte követeli a kispályás (futsal) megoldásokat, ezért szükséges az elsajátításuk és használatuk is. Kozma szerint a futsalos elemek beépítése a felkészítésbe azért is szép feladat, mert eddig még senki sem csinálta.

Orendi Mihály zárszóként azt ecsetelte, hogy új időszámítás kezdődhet a Sportiskolánál, hiszen a labdarúgó szakosztály az eddigi 12-13 millió forint helyett – köszönhetően a TAO-nak – 65-70 millió forintból gazdálkodhat.

Pajna Zoltán, Debrecen alpolgármestere pedig azt árulta el, hogy az önkormányzat 300 millió forinttal támogatja a közeljövőben a Debreceni Labdarúgó Akadémia infrastruktúrájának kialakítását. A városvezető szerencsésnek ítélte, hogy újra több futballcsapatban játszhatnak a fiatalok, hiszen így egymással versengve nevelhetik a tehetségeket a klubok.

HBN-BN


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Úszó Eb: Torpedóként repesztett Laci
Cseh László Európa-bajnoki csúccsal gyűjtötte be első aranyérmét Debrecenben. tovább »
Benedek Tibor bejelentette visszavonulását
Budapest, 2012. május 23., szerda (MTI) - Bejelentette visszavonulását szerdán Benedek Tibor háromszoros olimpiai [...] tovább »
Spotlövő Vk, München – Karmacsi 23. női légpuskában
Budapest/München, 2012. május 23., szerda (MTI) - Mindhárom magyar jól lőtt, ennek ellenére egyiküknek sem volt [...] tovább »
Arcok a megyéből: Molnár Ágnes – A hajrázás szentháromsága
Miskolc - Ági számára a cheerleading nem munka, hanem elhivatottság. tovább »
Barátságos meccsekkel készülnek az Euroligára
Miskolc - A miskolci Toma Sándor másodedzőként segíti Jókai Zoltán munkáját a női röplabda válogatottnál. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés