Helyi közélet

2017.03.13. 13:54

Videó: Debreceni parkolóban árulta a böszörményi marihuánát

Hajdúböszörmény - Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást a rendőrök két hajdúböszörményi lakossal szemben.

Hajdúböszörmény - Kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást a rendőrök két hajdúböszörményi lakossal szemben.

Múlt hét csütörtökön a rendőröknek tudomására jutott, hogy egy férfi kábítószert árul Debrecenben, a Kishegyesi úti bevásárlóközpont parkolójában. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának és a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai aznap 18 óra körül elfogták a gyanúsított F. Lászlót, és egyik vásárlóját. A rendőrök a két férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták őket. A gyanúsítottaknál alkalmazott kábítószer-gyorsteszt pozitív értéket mutatott.

A rendőrök a beszerzett információk alapján még aznap elfogták F. Imrét is, akinek hajdúböszörményi otthonában 85 tő – különböző fejlettségű – vadkendert, közel 1 kilogramm marihuánát és a kábítószer-termesztéshez szükséges anyagokat, eszközöket foglaltak le. A megalapozott gyanú szerint a 25 éves hajdúböszörményi lakos kábítószert adott el egy oktatási intézmény közelében. Vásárlói között volt a hajdúböszörményi F. László is, aki azt továbbértékesítette.

A nyomozók kihallgatták a férfiakat és F. Imrét bűnügyi őrizetbe vették, majd előterjesztést tettek az előzetes letartóztatására, amelyet a járásbíróság 2017. március 12-én elrendelt.

A Debreceni Rendőrkapitányság F. Imrével, valamint a 42 éves F. Lászlóval szemben kábítószer-kereskedelem bűntett, további 5 fogyasztóval szemben kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

- police.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában