Füstölgés itt és ott

Lehet, hogy a kvótaügyi referendummal együtt arról is „népszavazni” fogunk, egyetértünk-e azzal, hogy a kormány törvényben biztosítsa a legalább évenkénti kéményellenőrzést (szemben a kétévenkéntivel). Barak Beáta jegyzete.

Semmiképpen sem vonnék párhuzamot, de abban biztos vagyok, hogy egyesek ugyanolyan hosszan tudnák sorolni az érveket a betelepítés és a fölösleges nyűgnek tűnő kéménybabrálás szükségtelenségéről is. „A magyar társadalom halálos ítélete lehet ez, beláthatatlan következményei lesznek, sérti az állampolgárok egészséges, biztonságos élethez való jogát. Egy elhibázott, szakmaiatlan, minden észérvet nélkülöző döntés, azonban, még nincs késő változtatni rajta, mert felválthatja a magyar emberek élet- és vagyonbiztonságát szolgáló rendelet” – nem szeretnék párhuzamot vonni, csak jelzem, hogy emígy füstölög a kéményseprő-szakszervezet a július 1-jével életbe lépő belügyminisztériumi rendelet okán. Kevesebb a baj, ha gyakoribb az ellenőrzés – mondják jogosan, és véletlenül ez is egybevág a parlament hétfői döntésével, amely a határon lefolytatható menekültügyi eljárások körének bővítéséről szól.

– Barak Beáta –








hirdetés