Helyi közélet

2016.01.20. 17:35

„Miniegyetem” Pallagon

Debrecen - A hallgatói létbe kóstolhattak bele a Balásházy diákjai – a Debreceni Egyetem oktatói tartottak előadásokat a mezőgazdaság iránt érdeklődő fiataloknak.

Debrecen - A hallgatói létbe kóstolhattak bele a Balásházy diákjai – a Debreceni Egyetem oktatói tartottak előadásokat a mezőgazdaság iránt érdeklődő fiataloknak.

Két héten át vehettek részt rendhagyó órákon a DE Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiumának tanulói. Az „Érdekességek a mezőgazdaságban” című sorozatban a diákok a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudomány és Környezetgazdálkodási Kar oktatóinak segítségével bővíthették tudásukat a középiskolás tananyaghoz kapcsolódóan.

Csajbók Józseftől az öntözéses növénytermesztésről, Kátai Jánostól pedig a génmódosított növények kialakulásáról és felhasználási lehetőségeiről tájékozódhattak a diákok. Sándor Zsolt a talaj típusokról tartott érdekes és szemléletes órát, míg Vántus András a mezőgazdasági gépesítésben újdonságnak számító eszközöket és fejlesztéseket mutatta be a fiataloknak.

Az érettségi előtt álló tanulók így nemcsak hasznos ismeretekkel lettek gazdagabbak, hanem néhány óra erejéig azt is megtapasztalhatták, milyen egyetemi hallgatónak lenni, az oktatóktól pedig személyesen kaphattak tájékoztatást a kar képzéseiről. A Balásházyban mezőgazdasági és közgazdasági tanulmányokat folytató diákoknak ugyanis a Debreceni Egyetem agrár- és gazdaságtudományi képzései kiváló lehetőséget nyújthatnak a továbbtanulásra.

A végzős diákok helyére már várják a mezőgazdaság, a közgazdaság, az élelmiszeripar és a labdarúgás iránt érdeklődő általános iskolások jelentkezését. A DE Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma szakközépiskolai és gimnáziumi képzést folytat. A törvényi szabályozásnak megfelelően a 2016/2017-es tanévtől szakgimnáziumi osztályokat indít, amelyek megfelelnek a korábbi szakközépiskolai osztályoknak. Ezekben a képzésekben a közismereti tárgyak mellett 9. évfolyamtól a szakmai tárgyak oktatása is megkezdődik, így speciális ismeretekhez és képességekhez jutnak hozzá a diákok a mezőgazdaság, a közgazdaság, az élelmiszeripar, valamint idén először a kertészet és parképítés területén. A tanulók négy év után a közismereti és szakmai tárgyakból is érettségi vizsgát tesznek, majd egy év alatt technikus (OKJ-s) bizonyítványt szerezhetnek.

A gimnáziumi képzés keretében a Balásházyban tanulhatnak a Debreceni Labdarúgó Akadémia sportolói is. Ebben az osztályban a tehetséges diákok szakmailag a legideálisabb körülmények között fejlődhetnek, mivel az iskolai és a sportbeli kötelezettségeiknek összehangoltan tehetnek eleget. A tanulók a futballkarrier építése mellett érettségi bizonyítványt kapnak.

A pallagi intézmény tanulói angol vagy német nyelvet tanulhatnak. Egyedülálló természetvédelmi környezetben tölthetik el középiskolás éveiket, ahol igen hangsúlyos a környezetvédelmi gondolkodás és nevelés, valamint a készségfejlesztő, kompetenciaalapú oktatás. A vidéki tanulók az iskola saját kollégiumában kaphatnak diákotthoni elhelyezést.

A középiskolai jelentkezés határideje 2016. február 12. A Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Szakközépiskolája, Gimnáziuma és Kollégiuma részletes felvételi tájékoztatója ide kattintva megtekinthető.

- unideb.hu -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában