Függöny szét, Trilógia, legyél ismét látható!

Akt.:
Függöny szét, Trilógia, legyél ismét látható!
© Fotó: Matey István
Debrecen – A Golgota tulajdonosa szerdán azt mondta a Naplónak: megváltoztatja korábbi döntését.

A június végi múzeuméjen és még pár napig a tulajdonos Pákh Imre engedélyével újra látható volt a 2015 augusztusa óta elfüggönyözött Golgota, de azt már kevesen tudják, hogy a Munkácsy-festmény látványát utána sem kellett nélkülözniük a Déri Múzeum látogatóinak. A még jobb hír az, hogy nem is kell: Pákh a Naplóval szerdán közölte, a Kúria keddi, számára pozitív ítélete után úgy döntött, egyáltalán ne is függönyözzék vissza a képet!

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Megtudtuk: a festmény védettsége miatt a közvetve a magyar állammal jogvitában álló műgyűjtő július 3-án – értesülve a bírósági döntés kimenetéről – egyeztetett a Dérivel és a debreceni városvezetéssel arról, hogy a Golgotát egyelőre ne takarják el. Az örvendetes fejlemény tehát immár „sajtóhivatalos”.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

„Tévedni emberi dolog”

– Ez a döntés azt mutatja, hogy Magyarország jogállam. 2010 környékén egy sajtónyilatkozatomban azt mondtam, Magyarországon még nem történt meg a rendszerváltás, amiért kaptam hideget, meleget jobbról úgy, mint balról. Amikor a 2010-es választási győzelme után Orbán Viktor is hasonlóakat mondott, mármint, hogy a rendszerváltás akkor kezdődik, egyetértettem vele. A Fidesz-kormány valóban elindított egy folyamatot, de ez még mindig zajlik. Ha történnek is olyan dolgok, amiket valaki jogellenesnek tart, az ennek a folyamatnak a része. A rendszerváltás még nem történt meg száz százalékosan, de nagyon remélem, hogy a következő négy évben befejeződik – reagált arra a kérdésünkre, hogy mennyire bízik a magyar bíróságok függetlenségében. Felvetésünkre, hogy ő maga a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon a Golgota védettségét elrendelő kulturális örökségvédelmi hivatali közigazgatási határozatot úgy kommentálta, „csak látszólag volt szakmai döntés”, a hatályon kívül helyezett bírósági ítéletre utalva úgy felelt: tévedni emberi dolog, a Kúria azért van, hogy ezeket helyre rakja.

– Ratalics László –


A múlt hónapban néhány kivételes napon újra látható volt a trilógia. A Golgotát, mint ismert, egyébként függöny fedi el a tulajdonos és a magyar állam közötti jogvita következtében
Debrecen - Pákh Imre türelmet kért, mielőtt nyilatkozna a kép körüli fejleményekről. Hatályon kívül helyezte a Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság tavaly szeptemberi, a Golgotát védetté nyilvánító közigazgatási határozat felülvizsgálatára vonatkozó ítéletét. A festmény védetté nyi...
A Trilógia a Múzeumok Éjszakáján volt látható egyben.
Budapest - Hatályon kívül helyezte a Munkácsy Mihály Golgota című festményének védetté nyilvánításáról szóló per jogerős ítéletét a Kúria, amely döntésében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására kötelezte. A kulturális javak védetté nyilvánítása iránti eljárásban hivatkozott visszaviteli...



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés