Frank Sinatra fentről kacsint Debrecenre

Kocsis Tibor
Kocsis Tibor - © Fotó: magánarchívum
Debrecen – A szving könnyed lüktetése, bársonyos májusi este, négy pazar hang: Sinatrát idézik a Kölcsey Központban.

Elegáns nagykoncerten emlékeznek meg a 100 éve született legendás előadóművészről, Frank Sinatráról tisztelői és követői Debrecenben. A 30-as évek sejtelmes atmoszférájú Amerikáját, egyben az álmok útját a színpadon négy fiatal, hazai tehetség eleveníti meg. A Sinatra-est legfiatalabb fellépője Vastag Tamás, aki kiváló énektudásával és nagyszerű színpadi mozgásával igazán hiteles előadója a legenda dalainak. Sokat elárul ebben a műfajban nyújtott tehetségéről az is, hogy az énekes életéről készült, A Hang című színházi darabban ő testesíti meg a fiatal Frank Sinatrát.

Lányi Lala sokoldalú előadóművész, énekes, zeneszerző, dalszövegíró, aki a közelmúltban több alkalommal is megmutatta a közönségnek kevésbé ismert oldalát szimfonikus koncerteken. Saját bevallása szerint a My Way című dal érintette meg először Sinatra világából.

Kocsis Tibor imádja a szving szárnyaló dallamait: az X-Faktor győztese évek óta tanulmányozza az amerikai ikont. Korán felfigyelt rá, de igazán akkor kezdte el Sinatra dalait hallgatni, amikor egyik kedvenc előadója, Robbie Williams megjelentette szving témában készült lemezét a 2000-es évek elején. Tibor úgy érezte, ez a stílus is jól áll neki, így beépítette a repertoárjába.

Gájer Bálint, a Dal döntőse, aki fergeteges szvingprodukciókkal bűvöli el közönségét, kezdetben dobosnak készült. Sinatra dalainak szeretete és dobos múltja is segítette a műfaj könnyed lüktetésének elsajátításában.

HBN


Élje át Ön is! Sinatra 100. Kölcsey Központ, nagyterem, május 30., szombat, 19.30. Jegyek kaphatók: Napló-székház, Apolló mozi, www.jegy.hu.









hirdetés