Francia Nagydíj – Hamiltoné az első rajtkocka

Francia Nagydíj – Hamiltoné az első rajtkocka
© Fotó: AFP
Budapest, Le Castellet – A négyszeres világbajnok, címvédő Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es Francia Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.

A 33 éves versenyzőnek ez az idei harmadik, s pályafutása 75. pole pozíciója.

Hamilton mellől csapattársa, a finn Valtteri Bottas startolhat, míg a harmadik rajtkockát az összetett pontversenyben Hamilton előtt egy ponttal vezető Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres vb-győztes német pilótája foglalja el.

A negyedik és az ötödik helyen a Red Bull két pilótája, sorrendben a holland Max Verstappen és az ausztrál Daniel Ricciardo zárta a kvalifikációt, míg Vettel csapattársa, a finn Kimi Raikkönen hatodik lett.

Kiválóan teljesített a monacói Charles Leclerc, aki a Sauber volánja mögött megszerezte a nyolcadik helyet, míg a hazai közönség előtt szereplő Romain Grosjean (Haas) mért idő nélkül zárta az időmérő utolsó szakaszát, mert gyors körén megcsúszott és a falnak csapta a versenyautót.

Az 53 körös francia futam vasárnap 16.10-kor kezdődik a Le Castellet-ben található Paul Ricard versenypályán, ahol legutóbb 1990-ben rendeztek F1-es versenyt.

– MTI –


A teljes rajtsorrend

1. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Valtteri Bottas (finn, Mercedes)

2. sor:
Sebastian Vettel (német, Ferrari)
Max Verstappen (holland, Red Bull)

3. sor:
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)

4. sor:
Carlos Sainz Jr. (spanyol, Renault)
Charles Leclerc (monacói, Sauber)

5. sor:
Kevin Magnussen (dán, Haas)
Romain Grosjean (francia, Haas)

6. sor:
Esteban Ocon (francia, Force India)
Nico Hülkenberg (német, Renault)

7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Pierre Gasly (francia, Toro Rosso)

8. sor:
Marcus Ericsson (svéd, Sauber)
Fernando Alonso (spanyol, McLaren)

9. sor:
Brendon Hartley (új-zélandi, Toro Rosso)
Stoffel Vandoorne (belga, McLaren)

10. sor:
Szergej Szirotkin (orosz, Williams)
Lance Stroll (kanadai, Williams)