Fox News: az FBI kiterjesztette a Hillary Clinton e-mailjei ügyében folytatott nyomozását

Washington – Kiterjesztette nyomozását Hillary Clinton külügyminiszteri elektronikus levelezésének ügyében az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) – közölte híroldalán névtelenül nyilatkozó tisztségviselőkre hivatkozva csütörtökön a Fox News televízió.

Clinton, akit legfőbb esélyesnek a tartanak a Demokrata Párt hivatalos elnökjelöltségének elnyerésére, az amerikai diplomácia vezetőjeként nem a hivatalos elektronikus levelezési rendszert használta, hanem családjának magánszerverén keresztül kommunikált.

Az FBI a Fox News szerint azt vizsgálja, hogy az üggyel kapcsolatban egyesek tettek-e a szövetségi hatóságoknak hamis állításokat írásban, szóban vagy egy harmadik félen keresztül, és hogy történt-e nyomásgyakorlás egy harmadik félre egy eltussolásra való összeesküvés keretében. A bűncselekmények mindegyike öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.

A szövetségi nyomozók annak is megpróbálnak utánajárni, hogy a nemzetvédelmi információk “súlyos gondatlansággal” történt kezelésével megsértették-e a kémkedés elleni törvény rendelkezéseit.

Az amerikai törvénykönyvnek a hamis tanúzásra vonatkozó kitételeit abban az esetben alkalmazhatják, ha Clinton, a munkatársai vagy az ügyvédje nem voltak őszinték az FBI nyomozóival szemben a külügyminiszteri e-mailekkel, azok titkosításával, vagy azzal kapcsolatban, hogy a volt first lady szerveréről valóban csak nem hivatalos leveleket töröltek le. A törvény rendelkezései a nem eskü alatt tett kijelentésekre is vonatkoznak.

A konzervatív hírcsatorna hírszerzési forrásból úgy értesült, hogy a nyomozásban részt vevő ügynökök nagy nyomás alatt dolgoznak.

– MTI –

Címkék: , , ,







hirdetés