Helyi közélet

2008.05.09. 13:53

Hazai premier a Shankar lánytól Debrecenben

<p>Debrecen – Törékeny alkat, huncut mosoly és egy „megszelídített” hangszer – igazi kuriózum Anoushka Shankar május 12-ei fellépése a debreceni Kölcsey Központban.</p>

Magyarországon eddig még soha nem koncertezett, ám most hazánkban elsőként Debrecenben, május 12-én, 19 órától lép színpadra az elbűvölően bájos és hangszerét mesterien megszólaltató Anoushka Shankar szitárművész.

A tradicionális indiai zenét képviselő, egzotikus szépségű hölgy játékában a zene életre kel, és a mesés Indiába repíti közönségét. Első két lemezén Anoushka még elsősorban édesapja, Ravi Shankar szerzeményeit játszotta, majd fokozatosan rátalált saját stílusára. 2005-ben megjelent, Rise című albumán klasszikus ragák elektronikus átiratai hallhatók – ismerteti a Főnix Rendezvényszervező Kht. közleménye. A korongot Grammy-díjra is jelölték, Anoushka pedig első indiai előadóként fellépett a 2006-os díjátadó gálán.

Nemcsak a zenei világban aratott sikereket, édesapjával közösen könyvet írt, The love of my life címmel, 2004-ben pedig elnyerte a legjobb női mellékszereplőnek járó díjat a Dance like a man című filmben nyújtott alakításáért az Indiai Nemzeti Filmfesztiválon.

Azonban igazi élettere mégis a zene, itt tud igazán kibontakozni és szárnyalni. Tehetségét több világsztár is elismerte. 2007-ben megjelent, Breathing Under Water című albumán olyan előadók működnek közre, mint Ravi Shankar, Sting vagy Anoushka féltestvére, az ismert és népszerű dzsesszénekesnő, Norah Jones.

Koncertjein India varázslatos világa és a klasszikus indiai zene kel életre. Szitárjával sajátosan egyéni hangzásvilágot teremtett, melynek alapjai az édesapjától tanult gazdag klasszikus indiai zenei tradícióban gyökereznek – tudatják a szervezők.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában