Fotók és videó: Három sztárvendég az alapítványi bálon

Akt.:
Fotók és videó: Három sztárvendég az alapítványi bálon
© Fotók: Kovács Péter
Hajdúdorog – Ezer vendége volt Hajdúdorogon a Szent Bazil Oktatási Központ szombat este megtartott alapítványi báljának, amelyet az intézmény sportcsarnokában rendeztek meg.

A rendezvény Kocsis Fülöp Érsek-Metropolita köszöntőjével kezdődött, a nyitó táncot a gimnázium diákjai adták elő. A hajdúdorogi közösségi eseményen a támogatók jóvoltából három sztárfellépő is volt. Először Varga Miklós énekelt, majd Zséda dallamaira táncolt legalább vendégek fele a színpad előtt, éjfél körül pedig megérkezett Kis Grófo is, aki zenéjével, számaival hatalmas hangulatot teremtett.

Kerékgyártóné Ihnáth Rita igazgató-helyettestől megtudtuk, hogy a bál nagyon fontos eseménye az óvodát, általános iskolát és gimnáziumot magába foglaló oktatási központnak. Az esemény hagyomány az intézmény életében, az elmúlt három évben – mióta Szilágyi Gábor az intézményvezető – folyamatosan emelkedik a résztvevők száma a korábban kétszáz fős rendezvény ezer fős bállá nőtte ki magát, melynek bevételéből tavaly egy kisbuszt vásároltak, és az idén is a diákok javára fordítják a báli bevételt.

ds

Fotó: Kovács Péter

Mi a bál népszerűségének titka? A megkérdezettek egyöntetűen állították, hogy a kitűnő hangulat, az intézmény vendégszeretete, a bál kulturált volta és a neves sztárvendégek.

HBN-KZS


Fotó: Miskolczi János / debreceni önkormányzat
Debrecen - Véget ért a 2018-as Debrecen Város Bálja. Idén is jótékonysági céllal rendezték meg a társadalmi eseményt. A Családok Átmeneti Otthonának fejlesztésére fordítják a befolyt adományokat a szervezők. A bálon debreceni középiskolások adták elő a nyitótáncot, majd Papp László polgármester, ...








hirdetés