Helyi közélet

2014.07.03. 17:17

Betörte a kirakatot

Debrecen - A gyanúsított betörte az egyik üzlet kirakatát Debrecenben. A polgárőr visszatartotta a garázdát a rendőrök kiérkezéséig.

Debrecen - A gyanúsított betörte az egyik üzlet kirakatát Debrecenben. A polgárőr visszatartotta a garázdát a rendőrök kiérkezéséig.A rendelkezésre álló adatok szerint 2014. július 2-án 17 óra 40 perc körüli időben Debrecenben, a Petőfi téren egy férfi betörte az egyik bolt üvegét. Az üzletben tartózkodott egy polgárőr, aki felfigyelt a nagy zajra, majd kiment az üzletből és az utcán a kirakat mellett meglátta a garázdát, akinek az ütéstől a keze is megsérült. Az esetről történt bejelentést követően a járőrök a helyszínre indultak. A tettes meghallotta, hogy jönnek a rendőrök, ezért elkezdett a közeli aluljáró irányába futni, azonban a helyi polgárőr visszatartotta őt az egyenruhások kiérkezéséig.

A rendőrök a 29 éves helyi lakost elfogták és előállították a rendőrkapitányságra. A nyomozók K. Jánost gyanúsítottként kihallgatták.

A Debreceni Rendőrkapitányság vele szemben garázdaság vétség és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyása mellett – folytatja a nyomozást.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában