futsal bajnokok ligája

2019.10.11. 19:50

Nem ment a tavalyi BL-döntős ellen sem, kiesett az MVFC

Harmadik meccsét is elveszítette a házigazda Berettyóújfalu a csoportkörben, így búcsúzott a BL-től.

Fotó: Kiss Annamarie

Aki győz, az továbbjut – ennek tudatában lépett pályára pénteken este a Pálfi István Rendezvénycsarnokban az MVFC és a kazah Kajrat csapata a Bajnokok Ligája berettyóújfalui csoportkörének zárófordulójában.

A négyes másik két együttese, a KPRF és a Murcia már korábban bebiztosította a helyét a legjobb 16 között. Délután az orosz gárda 6-5-re verte a spanyolokat, így előbbi formáció 9 ponttal hibátlan teljesítménnyel, utóbbi 6 egységgel zárta a küzdelemsorozatot, és lépett tovább.

A házigazda Mezei-Vill és a kazahok is az elitkörbe igyekeztek, ehhez Trencsényiéknek mindenképp győzni kellett, a tavalyi BL-ezüstérmes számára elég lett volna a döntetlen is. A hajdú-bihariaknál ezúttal nem játszhatott az eltiltott Diece, amely nagy érvágás volt a magyar bajnoknak.

Már az elejétől nyomott a kazah egylet, mely korán előnybe is került. A 10. percben egyenlíthetett volna az MVFC, Rafinha egy remek szóló végén átemelte Higuitát, de a labda a kapu mellé csorgott. A másik oldalon ellenben nem hibáztak, Gabriel pókhálózta ki a bal felső sarkot.

A szünet után sem változott a játék képe, a Kajrat nyomott, a Berettyó védekezett. A szurkolókon ezúttal sem múlott semmi, de a lelkes buzdítás sem hozta meg a hőn áhított sikert.

A vége 3-0 lett a kazah gárda javára, ami azt jelentette, nem borult a papírforma, az MVFC búcsúzott a BL-küzdelmektől.

HBN

Borítókép: az újfaluiak (sárga-fehérben) a Kajrat ellen sem tudtak csodát tenni

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában