Forró serpenyővel verték az albérlőt, égő cigit is elnyomtak rajta

Akt.:
Forró serpenyővel verték az albérlőt, égő cigit is elnyomtak rajta
© Fotó: police.hu
Hajdúböszörmény, Hajdúdorog – Önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást a hajdúböszörményi rendőrök.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – igazságügyi orvosszakértő bevonásával – rendelt el nyomozást M. Mihály és P. Dóra ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két gyanúsított 2016. február 9-én a hajnali órákban egy hajdúdorogi családi házban vitatkozni kezdett albérlőtársukkal, mert szerintük tartozik nekik 10.000 forinttal. A jogosnak vélt követelés miatt kialakult veszekedés odáig fajult, hogy M. Mihály és P. Dóra órákon keresztül bántalmazta a 19 éves éves fiút, akit ököllel többször megütöttek, egy forró palacsintasütővel fejbe vertek és égő cigarettát nyomtak el több helyen a testén.

A sértett a házból el tudott menekülni, és az esetről bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába. A helyszínre érkező járőrök a fiút a városban megtalálták és a sérülései miatt orvoshoz vitték. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként Hajdúdorogon elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható M. Mihályt és P. Dórát. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságra előállított 33 éves férfit és a 18 éves lányt a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására. A gyanúsítottak a bűncselekmény elkövetését elismerték.

– Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés