Forma–1: Szingapúr jön, no meg a száguldás a sötétben

Szingapúr igazán különleges helyszíne a versenynaptárnak
Szingapúr igazán különleges helyszíne a versenynaptárnak - © Fotó: AFP
Szingapúr – Meglepi Vettel Hamiltont, a Mercedesnek oly kedves aszfaltcsíkon?

Két hete Monzában befejeződött a szezon európai része. A hétvégétől kezdődően erőltetett menet vár a csapatokra, hiszen már szeptembert írunk és még hét futam van hátra november végéig ázsiai és amerikai helyszíneken. Szokás szerint Szingapúr első a sorban, amely egyben egy nem mindennapi futam, lévén villanyfénynél zajlik, az európai nézők által megszokott időben.

A Marina-öbölben kialakított utcai pálya nehezebben vezethető, mint egy épített pálya. Helyenként elég buckás és Monacóhoz hasonlítva egy kör sokkal hosszabb. A fizikális felkészültségnek is nagy a szerepe itt, hiszen a magas hőmérséklet és a páratartalom sokat kivesz az emberből. A legnagyobb félelmet a csapatok számára azonban az erre a térségre jellemző hirtelen jövő viharos eső okozza. Szerencsére eddig ilyesmivel még nem kellett szembenéznie a mezőnynek verseny közben, de zivatarokat ennek ellenére idén is jósolnak a hétvégére – fogalmazott az Amber PR.

Bővül a szűk társaság?

A szingapúri futam nem csak az éjszakai fények miatt különleges, hanem amiatt is, hogy a futam kilenc éve alatt összesen négy pilótának sikerült hazavinnie innen a győztes trófeát: Fernando Alonsónak, Lewis Hamiltonnak, Sebastian Vettelnek és tavaly Nico Rosbergnek. Ez az érdekessége valószínűleg továbbra is megmarad a futamnak, hiszen Lewis Hamilton olyan jó formában van, hogy ő a verseny favoritja. A brit világbajnok dolgát segíti, hogy a szingapúri pálya fekszik a Mercedesnek. Bár az aszfaltcsík karakterisztikáját tekintve nagyon hasonlít Monacóra és a Hungaroringre, viszont idén mindkét helyszínen a Ferrari színeiben versenyző Vettel nyert. A németek sztárja bizonyára szeretne visszavágni az elmúlt két futamért, amikor Hamilton vihette haza a győztesnek járó trófeát. Ha a Mercedes brit pilótája nyerő formáját Szingapúrban is hozza, eléggé elhúzhat az egyéni ponttábla élén, ahová az olasz futam után került fel, idén először.

S hogy mi történt a tavalyi futamon? A Szingapúrban a 200. nagydíján induló Nico Rosberg ért célba az első helyen. Az egész hétvégén kisebb-nagyobb bajokkal küszködő Lewis Hamilton harmadik lett. A mercedeses szendvicsben Daniel Ricciardo ért célba a Red Bullal, ez a második hely akkor nagyon fontos volt az ausztrál pilóta számára, hisz ezzel bizonyította, hogy tapasztalata és tudása felveszi a versenyt Max Verstappen ifjonti lendületével és bizonyítási vágyával.

A 61-körös Szingapúri Nagydíj vasárnap 14 órakor veszi kezdetét, a futamot az M4 Sport élőben közvetíti.

HBN


Az állás

1. Lewis Hamilton (brit, Mercedes) 238 pont, 2. Sebastian Vettel (német, Ferrari) 235, 3. Valtteri Bottas (finn, Mercedes) 197, 4. Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull) 144, 5. Kimi Räikkönen (finn, Ferrari) 138, 6. Max Verstappen (holland, Red Bull) 68


Fotó: AFP
Budapest, Monza - A háromszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája rajt-cél győzelmet aratott a Forma-1-es Olasz Nagydíjon vasárnap, így átvette a vezetést az összetettben a most harmadikként célba érő Sebastian Vetteltől, a Ferrari négyszeres vb-győztes német versenyzőjétől. A ...








hirdetés