Fordulat: mégis lehetnek botlatókövek Debrecenben

Akt.:
Fordulat: mégis lehetnek botlatókövek Debrecenben
© Illusztráció: Wikipédia
Debrecen – Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke néhány napja levélben fordult Dr. Papp Lászlóhoz, Debrecen polgármesteréhez a városban elhelyezni tervezett botlatókövek ügyében. Dr Papp László csütörtökön érkezett válaszlevelében arról értesítette a Mazsihisz elnökét, hogy megváltoztatja korábbi döntését és lehetőséget biztosítanak Debrecenben botlatókövek lehelyezésére – írja a mazsihisz.hu.

A polgármester azt írta, hogy a korábbi döntés felülvizsgálatára azért került sor, mert Heisler András, mint a magyar zsidóság kiemelkedő jelentőségű szervezetének vezetőjeként kérte ezt. Leszögezte, hogy álláspontjukat kizárólag a Mazsihisz elnöke és a Debreceni Zsidó Hitközség elnöke Horovitz Tamás kérésére miatt változtatták meg – áll a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége hivatalos honlapján.

Hozzátette még, hogy Debrecen számára a zsidóság ügye kiemelten fontos, nem csak a szavak, hanem a tettek szintjén is.

A botlatókövek olyan köztéri emlékhelyek, amelyek a II. világháborúban deportált és meggyilkolt, – többségében zsidó vagy más kisebbséghez tartozó – áldozatok számára állítanak emléket. Az utcakőbe illesztett, 10×10 cm-es réz emléktáblák arra hívják fel a járókelők figyelmét, hogy olyan épület előtt haladnak el, ahonnan a nácik halálba szállították áldozataikat. A táblák történelmi hátteréről ebben a cikkben olvashatnak bővebben.



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés