Fontos szempont a levél mérete

Bocskaikert – Várhatóan december 31-éig befejeződnek kerékpárút-felújítások a Bocsaikertben.

Szőllős Sándor polgármester a Napló kérdésére elmondta: a csaknem 25 éves bicikliút a legújabb szabványnak megfelelően szélesebb lesz a jelenleginél, és gyalogút is épül majd mellé. A beruházás része lesz a kerékpárutat övező zöldterület megújítása is. A több mint húszéves mezei szilfák gyökérzete már több helyen felszakította a kerékpárút aszfaltrétegét, ezért ezeket a fákat a munkálatok során kivágják.

A polgármester kiemelte: több jótékonysági rendezvény bevételét is a zöldterület pótlására szánják, az új fafajták kiválasztásánál pedig a kerékpározók biztonsága lesz az elsődleges szempont. A kerékpárút mellé ugyanis csak olyan fa ültethető, amely nem allergén, alacsony pollenű és nem kedvelik a darazsak. A fák levelei pedig nem lehetnek tenyérméretnél nagyobbak a csapadék okozta csúszásveszély miatt – tette hozzá.

SZD