Fontos a vizes élőhelyek védelme

Az I. helyezett csapat: Szabó Fruzsina, Sajó Zsanett, K. Nagy Zsófi, Benke Lili, Szalai Anna Réka, Molnár Jázmin
Az I. helyezett csapat: Szabó Fruzsina, Sajó Zsanett, K. Nagy Zsófi, Benke Lili, Szalai Anna Réka, Molnár Jázmin - © Fotó: magánarchívum
Komádi – A Közösségi Ház és Városi Könyvtár minden év februárjában megemlékezik a vizes élőhelyekről.

A vizes élőhelyek világnapját február 2–án tartjuk. 1972-ben ezen a napon fogadták el az iráni Ramsar városában az úgynevezett Ramsari Egyezményt, amelyben a biológiai sokféleség megőrzése érdekében a kormányok felelősséget vállaltak a vizes élőhelyek védelméért. Magyarország 1979-ben írta alá a dokumentumot, és azóta 28 különösen védett területet jelöltek ki (köztük a Fertő-tavat, a Balatont, a Velencei Madárrezervátumot, a kiskunsági szikes tavakat, a Hortobágy egyes részeit, a tatai Öreg-tavat).

Verseny formájában

A Komádi Közösségi Ház és Városi Könyvtár dolgozói idén február 5-én rendezték a megmérettetést a komádi Barsi Dénes Általános Iskola 3-4. osztályosai számára a ház nagytermében. Fontosnak tartják, hogy ily módon megismertessék a gyerekeket a vízzel kapcsolatos tudnivalókkal, ismereteket szerezzenek a környezettudatosságról, a magyarországi tavakról, folyókról. Összesen 15 csapatban 75 tanuló jelentkezett a versenyre. A szellemi és ügyességi feladatok összeállítása során a vízé volt a főszerep.

HBN-Rozsik Rita

A teljes cikk a Hajdú-bihari Napló pénteki számában, vagy a naplo.hu-n olvasható.








hirdetés