Folytatódik a Tócóliget felújítása

Íme egy korábbi látványterv, hamarosan készül a friss verzió
Íme egy korábbi látványterv, hamarosan készül a friss verzió - © Forrás: Józsanet.hu
Debrecen-Józsa – A Józsapark mögött, a Tócó-patak két oldalán található öreg, illetve élet- és balesetveszélyes fák kicserélésével kezdődnek a munkálatok augusztusban – mondta el Balázs Ákos képviselő a Józsanet.hu-nak.

A Tócó-patak két oldalán nem az őshonos növényzet, hanem egy telepített, tájidegen fákból (javarészt nemesfűz és óriásnyár) álló erdősáv található, amelynek egyedei már jóval meghaladták a biológiai koruk felső határát, vagyis erdészeti gyakorlat szerint elérték a vágás érettségi kort. A faegyedek rendkívül rossz fiziológiai állapotban vannak, veszélyeztetve az erdősáv közvetlen környezetében lévő ingatlanok épségét, az ott lakók és a Bocskai úton, illetve a gyalogúton haladó forgalom biztonságát.

A biztonsági szempontok fokozott szem előtt tartásával az egy ütemben végzett tarvágást tartjuk az erdőrészlet megújításához megfelelőnek, kivitelezhetőnek – hangsúlyozta a portálnak Bognár Klára Réka, a DMJV Polgármesteri Hivatal Zöldterületi Osztály osztályvezetője. Elmondta továbbá, hogy a területen az elmúlt évben több alkalommal tartottak helyszíni bejárást a Hortobágyi Nemzeti Park munkatársaival, erdészeti szakemberekkel és Dr. Aradi Csaba ökológussal. A jelenlévők egybehangzó szakmai véleménye szerint az erdősáv egy ütemben történő tarvágásos véghasználata után a területen a termőhelyi viszonyok figyelembevételével kell erdőfelújítást végezni.

Az erdősáv helyi jelentőségű védett természeti terület, valamint a Natura 2000 hálózat része is egyben, ezért az erdőfelújítással kapcsolatos munkálatok tervezése és kivitelezése során prioritást jelent a természetvédelmi státusszal és célokkal, érdekekkel való összeegyeztethetőség.

A fakitermelési munkálatok a Tócó-patak bal partját érintve kezdődnek meg, illetve a kifejezetten rossz egészségi állapotú faegyedek a patak jobb oldalán is eltávolításra kerülnek.

A munkálatokat követően egy több szintes, a termőhelyi viszonyoknak megfelelő, tájjellegű, őshonos fafajokból álló (kocsányos tölgy, mezei szil, kőris fajok dominanciája), színező elemeket is tartalmazó (éger), hosszútávon fenntartható keménylombú ligeterdő kerül kialakításra. A lakóövezethez közel eső, és intenzívebb használatú területrészeken a park jelleget hangsúlyozva kert- és tájépítészeti módszerek alkalmazását helyezték előtérbe, többek között nagyobb méretű parkfák telepítésével.

Bognár Klára Réka hozzátette, az a cél, hogy egy olyan őshonos fajok uralta, ligetes, hosszútávon fenntartható, helyenként parkjellegű erdősávot alakítsanak ki a Tócóvölgyben, amely amellett, hogy illeszkedik a vízfolyás menti társulások sorába, speciális elhelyezkedéséből adódóan – településvédelmi erdő szerepét betöltve – megfelel a lakosság igényeinek is.

– Józsanet.hu –