Folytatódik a roadshow: Hajdúszoboszlón a Gladiátorok

Folytatódik a roadshow: Hajdúszoboszlón a Gladiátorok
© Fotó: Bódi László
Debrecen, Hajdúszoboszló – A Gladiators a Budapest Cowbells 2-t látja vendégül Hajdúszoboszlón, a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió I-es bajnokságában.

Jól debütáltak idén a Gladiátorok, hiszen egy esős meccsen nem maradt el a pontzuhatag a Miskolc Renegades ellen, Nagyhegyesen. A cívisvárosiak 42-14-re győztek a keleti rangadón, de Szűcs Botond vezetőedző szerint lehetett volna nagyobb is a különbség. Molnár Gábor és Roják Richárd extraklasszis teljesítménye mellett a megerősített támadófal is megérdemli a dicséretet, amely sokat tett azért, hogy utóbbi két játékos is parádézzon a találkozón. Emellett a védelmet is illik kiemelni, amely féken tartotta a rendkívül erős és fizikális Renegades-et. Azonban a Gladiators számára folytatódik a Divízió I. és a Budapest Cowbells második számú alakulata látogat Hajdú-Bihar megyébe. A fővárosiak legutóbb a Tata Mustangs ellen meggyőző játékkal nyertek hazai pályán 35-0-ra. A Cowbells-ben egyaránt kapnak majd lehetőséget fiatal, illetve tapasztalt játékosok, akiknek egy része az alakulat elitligás keretének is a tagjai. Ám emellett egy régi ismerős is visszatér a Hajdúságra, hiszen Karim Trabelsi, a Gladiators alapítója és egykori vezetőedzője is a szakmai stáb tagja, így a tréner okozhat néhány kellemetlen pillanatot Hajdúszoboszlón. Ettől függetlenül a két klub remek kapcsolatot ápol, aminek az is a bizonyítéka, hogy a Gladiátorok két játékosa, Harsányi Tamás és Roják Richárd a Cowbells HFL-es keretének a tagja.

– Egy csapat vagyunk, így nem esett jól lelkileg a játékosoknak, hogy múlt héten a Gladiators 2 kikapott az Eagles ellen” – emlékezett vissza Szűcs Botond vezetőedző. – Ezután viszont minden játékosban nagyobb lett az akarás. A Renegades ellen jól játszottunk, de még nem volt meg az az összeszokottság, ami tavaly a szezon végén látszott. Úgy gondolom, hogy a Cowbells második számú csapata a Tata Mustangs ellen még nem mutatta meg, hogy mire is képes valójában. Játékosaik viszont éhesek a sikerre és bizonyítási vágy van bennünk, hogy a HFL-es keretbe felkerülhessenek. Jó a kapcsolatunk a Cowbells-szel, de a pályán nem a barátság lesz a legfontosabb. Legutóbb Nagyhegyesen telt ház fogadott minket, és remélem, hogy Hajdúszoboszlón is megtöltik a Bocskai stadion a szurkolóink. Szeretném, ha a csapat magabiztos játékot mutatna vasárnap és ismét megörvendeztetné a közönséget!

A Gladiators-Budapest Cowbells 2 találkozót április 17-én 15 órás kezdettel, Hajdúszoboszlón, a Bocskai Stadionban rendezik. Az eseményre a belépés ingyenes.

– Makranczi László –



Sporthírek






hirdetés