Folytatódik a leépülés az építőiparban

Debrecen – A nyári hónapokban sem tört meg a cégtörlési hullám lendülete a hazai építőiparban.

A júniusi 609 után júliusban 474 építőipari cég szűnt meg Magyarországon, de nem lehet felhőtlen az öröm, az adatokat közzétevő Opten céginformációs szolgáltató szerint ugyanis nincs vége a megszűnési hullámnak: idén és jövőre is sok vállalkozás jut erre a sorsra.

Magas marad a számuk

A júniusi rekord után némiképp visszaesett a megszűnési ráta júliusban az építőiparban, miután az akkori 609-cel szemben most csak 474 társaságot törölt a cégbíróság. „Nincs okunk azt gondolni, hogy ez egy kedvezőbb tendencia első jele lenne. Sokkal inkább azt gondoljuk, hogy a második félévben, sőt még jövőre is magas marad és akár nőhet is a megszűnési ráta. A júliusi adatok ugyanis, a szezonalitási hatásokat figyelembe véve, jól illeszkednek a növekvő cégtörlési számokat mutató trendbe” – mondta Tóth Tamás, az Opten ügyvezető igazgatója. Az építőipar a KSH adatai szerint a tavalyi első féléves fellendülés után megtorpant, ahogy kifutottak alóla a jelentős európai uniós támogatásokból finanszírozott infrastrukturális beruházások.

Hiába is várják?

A magasépítést egy percre sem érte el a fellendülés, pedig ez az a terep, ahol a rossz likviditási helyzetben levő, felszámolással, kényszertörléssel fenyegetett kisvállalkozások leginkább várják a fellendülést” – fogalmazott Tóth Tamás. Szerinte a lakáspiac új keletű felfutása hozhat némi előrelépést a kisebb cégeknek, de ez földrajzi értelemben a fővárosra, szegmens szerint pedig a kicsi, könnyen kiadható lakásokra korlátozódik. A befektetési céllal lakást keresők jelentős része felújított ingatlanokat keres, vagyis kevés megrendelést hoz a vállalkozásoknak. A pénzpiacok mélyrepülése és a hónapok óta tartó bizonytalanság ugyanakkor további kisbefektetőket fordíthat az ingatlanpiac felé. A vállalkozó szellemű beruházók akár még a felújítás kockázatát is vállalhatják, ami jótékony hatással lehet az építőiparra. A felfutó ingatlanárak normál esetben ugyan pozitív stimulust jelenthetnének, de a kereslet földrajzi és szegmens szerinti megoszlása, valamint a hirtelen felfutás még nem győzte meg a befektetőket arról, hogy érdemes lenne nagy léptékű projekteket is elindítani.

HBN








hirdetés