Folytatódik a drágulás az ingatlanpiacon

Hazánkban nemzetközi összevetésben is magas a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya
Hazánkban nemzetközi összevetésben is magas a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya - © Fotó: AFP
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – Magyarországon nemzetközi összevetésben is magas a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya.

Az idei év második negyedévében átlagosan 4,3 százalékkal drágultak a lakóingatlanok az Európai Unióban, ezzel szemben Magyarországon ennek több mint duplája, 10,4 százalékos volt az áremelkedés, olvasható a portfolio.hu internetes portálon.

Lakáshitelek kamata

Magyarország 2016-ban az első volt a lakásárak emelkedését nézve az európai piacon, és azóta is rendre a legjelentősebb drágulást mutató piacok között szerepel. „2016 után is az európai élbolyban maradt a magyar piac, ez pedig annak is köszönhető, hogy az elmúlt években a lakáshitelek kamata történelmi mélypontra csökkent, vagyis ennél jobb feltételekkel még nem lehetett lakáshitelhez jutni. Az olcsó hitelek pedig élénken tartották a hazai lakáspiacot” – mondta el Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője.

A szakember szerint az is fontos, hogy mivel Magyarországon nemzetközi összevetésben is magas a lakástulajdonnal rendelkező háztartások aránya, az utóbbi években bekövetkezett, európai szinten is jelentősnek mondható drágulás a lakosság vagyonának emelkedéséhez is hozzájárult. Ez a jelenség pedig ösztönzőleg hat a külföldről érkező ingatlanbefektetőkre is. Országos átlagban 2017-ben minden 20. lakást vették külföldiek, de a legfelkapottabb területeken ennél sokkal gyakoribb a más országból érkező vásárló. A budapesti adásvételek esetében tavaly 9 százalék volt a külföldi vevők aránya, az V. kerületben pedig minden harmadik vevő az országhatáron túlról érkezett.

Magyarország az aranyérmes

Mivel negyedévről-negyedévre gyakran hektikusan változnak a statisztikák, érdemes hosszabb távon vizsgálni az eredményeket. Az Eurostat adatai szerint, a 2015 óta eltelt két és fél évben mért drágulásban hazánk vezeti az európai rangsort 31 százalékkal. Ezt alig lemaradva Írország és Lettország követi. Egy százalék alatti csökkenéssel Olaszország áll a rangsor másik végén.

„Csekély vigaszt jelent a lakásvásárlás előtt állóknak, de ha az inflációval korrigált számokat nézzük, akkor az idei első negyedévhez képest egy helyet visszacsúsztunk, a dobogó második helyére, Írország után” – mondja Valkó Dávid, az OTP Ingatlanpont vezető elemzője. A szakértő véleménye szerint, az első féléves adatokból kiindulva idén továbbra is kitarthat a százalékban mérve kétszámjegyű drágulás. Ezt erősíti, hogy 2019 után 5 százalékról 27 százalékra fog emelkedni az új lakások áfája, így egy szűk évig még erőteljes hajrá várható ebben a szegmensben, hogy a vevők még az alacsonyabb áfakulccsal vásárolhassanak. „Az új lakások 2016 óta tartó meredek drágulása pedig eddig is mágnesként húzta maga után a használt lakás árakat” – teszi hozzá az elemző.

HBN


A belvárosi ingatlanok rendszerint magasabb árkategóriában vannak
Hajdú-Bihar - Az ingatlanárak növekedése egyelőre nem állt meg, akár 600 ezer forintba is kerülhet egy négyzetméter. Hajdú-Bihar megyében kell a legtöbbet spórolni egy új lakásért: havi nettó 178 ezer forintos fizetés mellett egy 50 négyzetméteres használt lakáshoz 9,2 évi bért kell összegyűjteni...

A fiatalok olcsóbb lakásban gondolkodnak, de például a felújított panel ezen belül is drágább. A kép illusztráció
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A lakástakarék-megtakarításnak nem a teljes összege jár automatikusan az ügyfélnek. Milyen lehetőségei vannak azoknak, akik ingatlanvásárláson törik a fejüket? Biztos, hogy minden esetben a lakástakarék-pénztári megtakarítás a legjobb megoldás? Többek között ezeke...