Folytatás az Európa Ligában

A Dzsudzsák Balázst (jobbra) soraiban tudó Dinamo Moszkva az Anderlecht otthonában vizitál.
A Dzsudzsák Balázst (jobbra) soraiban tudó Dinamo Moszkva az Anderlecht otthonában vizitál. - © Fotó: AFP
Több érdekes mérkőzéssel rajtol az EL egyenes kieséses szakasza.

A BL–t követően az Európa Liga is felébred a Csipkerózsika-álmából, a második számú európai kupasorozatban még 32 együttes maradt versenyben. A párosításokat figyelve több „ínyencség” vár a labdarúgás szerelmeseire. A negyvenötszörös skót bajnok Celtic az Internazionale csapatával méri össze erejét. A két alakulat korábban vívott már BEK–döntőt egymással, 1967–ben a kelták kerültek ki győztesen az ütközetből. Érdekes statisztikai mutató, hogy a skótok hét találkozó óta nyeretlenek itáliai riválissal szemben. A meccs napján ünnepli 22. születésnapját az Inter támadója Mauro Icardi, reményei szerint góllal, illetve győzelemmel lesz teljes az ünnep.

Dzsudzsákék Belgiumban

A Bajnokok Ligájából átkerülő Liverpool a Besiktassal küzd meg, a két fél legutóbb a 2007–2008–as keresztezte egymás útját, akkor a BL–csoportkörében mindkétszer a házigazda ünnepelhetett, a törökök 2–1–re, míg az Anfielden a szigetországiak gyakorlatilag tönkre verték az isztambuliakat, hiszen nyolcgólos sikert arattak. Steven Gerrard, a Pool legendája három gólig jutott ezeken a mérkőzéseken. Brendan Rodgers a Mersey–parti egylet menedzsere nem számíthat Lazar Markovicsra, ugyanis a szerb játékos négymérkőzéses eltiltást kapott.

A White Hart Lane-en a Tottenham fogadja a Fiorentinát, mindkét gárda előkelő helyet foglal el hazája pontvadászatában, hiszen a Spurs a 6., míg a violák a Serie A 4. helyét birtokolják. Az összecsapáson kulcsszerep hárulhat a hazaiak üdvöskéjére, Harry Kanere, aki a csoportkörben 5 gólt termelt.

A magyar érdekeltségű klubok közül a Gulácsi Pétert foglalkoztató Salzburg a Villarealhoz utazik, míg a Dzsudzsák Balázst soraiban tudó Dinamo Moszkva az Anderlecht otthonában vizitál.

HBN–BÁ








hirdetés