Hazalátogattak a Szunyogh-testvérek Esztárra

Hazalátogattak a Szunyogh-testvérek Esztárra
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Esztár – A kultúra napja alkalmából rendezett eseményre jöttek el Esztárba az egykori tulajdonos leszármazottai.

– A magyar kultúrát fontos ünnepelni, mert lehet társadalmi-gazdasági fejlődés, lehetnek szép utak, szép épületek, de ha egy közösség szellemileg hanyatlik, a kultúra ápolása csak század, vagy ezredleges, akkor nagy a baj. Azt gondolom, hogy azokat a szellemi köldökzsinórokat, melyekkel kapaszkodunk a kultúrába, melyek összekötnek bennünket, azokat fontos megragadni és életben tartani – ezekkel a gondolatokkal köszöntötte hallgatóságát Szécsi Attila történelemtanár magyar kultúra napján Esztárban.

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika

Ezt követően Balázs Gergely gitártanár és Tóth Johanna zongoratanárnő előadásait láthatták. Borsos Tiborné Farkas Ibolya magyartanár szavalt, majd Nagy Imre és Batta István eleki táncot adott elő. A hajdúszoboszlói Kökörcsin Népdalkör éneklésébe a közönség is bekapcsolódott.

Az esztári kastély egykori tulajdonosa a Szunyogh-család volt. A kultúra napi ünnepségre Budapestről érkezett Szunyogh Szabolcs és prof. dr. Szunyogh Gábor testvérpár, akikkel Szécsi Attila folytatott pódiumbeszélgetést. Mint elmondták, egy gyönyörű faluba érkeztek, látták, hogy a valamikori kastélyból szép iskola lett. Látható, hogy a falu mennyire szívügyének tekinti a pedagógia, a gyerekek ügyét. Szunyogh Szabolcs beszélt gyermekkorukról, amikor szegények voltak, de a családtól megkapták a kultúra iránti és a magyarság szeretetet. Szunyogh Gábor professzor felelevenítette a kora gyermekkora esztári emlékeit, a templomtornyot például.

– Nagyné Kelemen Mónika –



Földes.
HAON.HU






hirdetés