A feleség szoknyája alá bújt a férj

A feleség szoknyája alá bújt a férj
© Fotó: Nagyné Kelemen Mónika
Pocsaj – Két jegyespárral tartották meg a dáridót a X. Magyar-Román Lakodalmas- és Vőfélytalálkozón.

Az ország minden részéről, de még Romániából is sokan érkeztek a szombati mulatságra. Délelőtt érkeztek a vőfélyek, a vendégek, aztán délben elbúcsúztatták a vőlegényeket a szüleiktől, hogy a menyasszonyokért elindulhassanak a tájházhoz. Ebben az évben két fiatal jegyespár is jelentkezett a menyasszony-vőlegény szerepre, így dupla lagziban lehetett része az ideérkezőknek. Mint egy igazi lagziban, az utcákon a „menyasszonylesők” figyelték a menetet, a tájháznál szintén sokan várták már, hogy a násznép a 11 vőfély kíséretében odaérjen. Itt elsőre nem adták az igazi menyasszonyt, néhány próbán át kellett esnie az álmenyasszonynak, végül hosszú huzavona után mindegyik megtalálta a magának valót, akiket itt el is búcsúztattak szüleiktől, barátaiktól.

Szokásos lakodalmas étkek

A lakodalmasházhoz visszaérkezve az ajtóban a bőséget előrevetítő sóval és kenyérrel várták a fiatal párt. A belépéshez azonban próbát kellett kiállniuk: a férjnek a feleség szoknyája alá bújva kellett fogadalmat tennie. Ebédre sült hurka, kolbász várta az újdonsült férjet, feleséget és a násznépet a lakodalomban.

Fotó: Nagyné Kelemen Mónika Fotó: Nagyné Kelemen Mónika ©

Délután a vőfélyek és a tánccsoportok kezdték meg műsorukat. A leves-, pörkölt-, káposzta- és sültes versek mellett az italok is köszöntőt kaptak, a ceremóniamesterek gondoskodtak a jó hangulatról esketővel, humoros jelenetekkel. A táncosok is fokozták a hangulatot, a színpadon ropták a táncot. A vendégek – akik több, mint ötszázan voltak – remekül szórakoztak a műsorszámokon. Este kilenc órakor feltálalták az ünnepi étkeket: a csigalevest, töltött káposztát, pörköltet, amelyhez a hét folyamán két sertés járult hozzá életével. Kezdetét vette az igazi lakodalom, mulatozás hajnalig.

Kathi Lajos hajdúböszörményi vőfély érdekes dolgokat mesélt a régi lakodalmakról, szokásokról. Ő maga legalább 800 lagziban vett már részt vőfélyként.

– 1981. május 9-én csináltam az első lakodalmat, az az öcsémé volt. Kisebb és nagyobb lagzikba egyaránt szeretek járni, de általában a 80–100 fős az ideális, azt jól össze lehet fogni. A hagyományok tájegységenként nagyon eltérnek, szinte már nem is őrzik igazán azokat. Gondolok itt arra, hogy a nagytöbbségében nincs is már lánykikérés, nincs külön lányos és fiús ház, egy helyen zajlik az egész lakodalom, közös vendégvárás van. Az ételek sem a régiek már, a nyírségben például ebédre gulyásleves volt régen, de ezek is már változtak.

Hajdúböszörményben az volt a szokás, amikor a menyasszonyt a nap végén hazavitték, a vendégeket tejeskávéval és kaláccsal kínálták, majd aztán mentek vissza vacsorára.

Soha nem volt pénzes menyasszonytánc a régi hagyomány szerint Böszörményben, csak menyecsketánc, és a menyecskeruha fekete volt – mesélt a régi hagyományokról a hajdúböszörményi ceremóniamester.

HBN–NKM


– Minden évben nagyon izgulunk, hogy fognak-e jönni, és jól sikerül-e a találkozó, de eddig még mindig nagy sikere volt. A román-magyar barátságok, testvérkapcsolatok ápolása is célunk, többen jöttek most is Romániából, a testvértelepüléseinkről, Budureasaból és Tomestiből. Nagyon sok munkával jár a szervezés, és sok költséggel, de a közös munka meghozza gyümölcsét, mert ahogy ez az egész zajlik, egy igazi lagzinak is beillik. A vendégek jól érzik magukat, és nekünk ez a fontos – tette hozzá Mazsu Jenőné, a Román Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.


A fellépők

Vőfélyek: Tóth Zoltán (Pocsaj), Markó András (Nagykálló), Lánczi Csaba (Füzesgyarmat), dr. Beke László (Székelyhíd), Nagy Attila (Napkor), Csák József (Jászboldogháza), Kerekes László (Debrecen), Borcoli Péter – Pötyi (Székelyhíd), Csordás Zoltán (Nagyvárad), Békési Tibor (Nagyvárad), Kathi Lajos (Hajdúböszörmény)

Tánccsoportok: Szivárvány Népdalkör (Pocsaj), Eleki hagyományőrző csoport (Elek), Szélrózsa Hagyományőrző Csoport (Földes), Bedői néptánccsoport Grósz György vezetésével (Bedő), Nagyberek Néptánccsoport (Nyírábrány), Hortobágy Néptánccsoport (Debrecen), Debreceni Néptánc Együttes (Debrecen), Gyulai Néptánccsoport (Gyula)



Földes.
HAON.HU






hirdetés