Fókuszban Keszthely és Assisi, a két utánpótlás Eb színhelye

Komor László
Komor László - © Fotó: dvscboxing.hu
Debrecen – Több DVSC-s bunyós is részt vesz Olaszországban, illetve Magyarországon a közelgő serdülő (ITA), valamint junior és ifi (HUN) Európa-bajnokságon.

Előbbin Bernáth László, utóbbin Furó Virág és Pallás Szimonetta érdekelt. Mellettük Komor László és Kovács Dávid Tatán készül a válogatottal, előbbinek biztosan, utóbbinek talán lesz jelenése egy hamarosan sorra kerülő szerbiai nemzetközi viadalon.

A két lány (Furó Virág – 51 kg és Pallás Szimonetta – +80 kg) szövetségi kikérője július 7-27-ig szól, amiben az edzőtábor Tatán és az olaszországi Assisiben rendezendő (július 19-28.) junior és ifjúsági Eb is benne van gyakorlatilag. Virág edzője, Hutai László, Szimonettáé Zöld Ferenc, ám most ők nem tartanak tanítványukkal a közép-olasz kisvárosba.

Bernáth László, friss diákolimpiás aranyérmesünk 40 kilóban Keszthelyen június 29-június 6. között a serdülőknek megrendezett kontinensviadalon képviseli a magyar színeket. Ő vele ott lesz Salánki László tréner, aki jövő héten utazik oda.

Nem csak a kis Bernáth miatt teszi ezt egyébként a szakember, hanem Komor László (+91 kg) és Kovács Dávid (49 kg) miatt is, akik szintén edzőtáboroznak, és utána Komor biztosan ott lesz – Kovács pedig egyelőre csak reméljük, hogy szintén meghívót kap – a Szerbiába induló válogatott csapattal, amely a szokásos nemzetközi Golden Glove versenyen lép fel Kikindán.

Sok sikert, lányok-fiúk! Tegyetek ki magatokért!

– Koppányi Szabolcs –
dvscboxing.hu

Címkék: , , ,


Sporthírek