Fokozódó helyzet

Miközben nálunk az elmúlt évek egyik legnagyobb kormányellenes tüntetéséről szólt a hétvége, aközben a nemzetközi helyzet is fokozódik. Szőke Tímea jegyzete.

Pénteken az amerikai hadsereg rakétatámadást hajtott végre Szíriában, szombaton pedig hadihajórajt vezényelt a Koreai-félsziget közelébe. Ettől persze még nem tör ki a harmadik világháború, csak éppen a korábbiakhoz képest megmozdult valami. Az első esetben fegyverrel avatkoztak be az addig kvázi szövetségesként kezelt Aszad ellen, összekülönbözve ezzel Oroszországgal is. A Távol-Keleten pedig az évek óta mindenféle rakétaprogramokon dolgozó-kísérletezgető diktatúra minapi tesztje telítette a poharat, mely ugyan sikertelen volt (valószínűleg a felelősök már nem élnek), egy újabb állomást jelentett Észak-Korea nukleáris törekvéseinek útján, ami egyre jobban idegesíti ellenfeleit. Habár az amerikai katonai lépések okai közt nyilván ott vannak Trump belpolitikai megfontolásai is (melyik államfőnél nem?), az érintett országok nem fogják ezzel a magyarázattal beérni. Ők válaszolnak majd – de remélhetőleg csak szópárbajjal, diplomáciai csörtével.

– Szőke Tímea –