Fogjuk meg, és vigyétek!

A nyugdíj előtt álló kolléga megállt az iroda közepén, ifjú kollégái felé fordult, és (félre nem érthető élccel a hangjában) így szólt hozzájuk: úgy látom, le se sz..tok Ti már engem!; mire azok kórusban: Ó, dehogynem, Józsi bácsi! Petneházi Attila írása. Na, valahogy így érezhetik magukat azok a kistelepülési polgármesterek is, akiknek a havi apanázsát előbb jól (akár bruttó százezer forinttal is) megvágta a politika, majd pedig közölte velük, hogy kereshettek megint többet, ha előteremtitek a rá valót. Petneházi Attila írása.

Na, valahogy így érezhetik magukat azok a kistelepülési polgármesterek is, akiknek a havi apanázsát előbb jól (akár bruttó százezer forinttal is) megvágta a politika, majd pedig közölte velük, hogy kereshettek megint többet, ha előteremtitek a rá valót. Ugyan miből tudná előteremteni a polgármester fizetésemelésére valót egy olyan (ki tudja hány H-s) kistelepülés, ahol az egyetlen munkáltató jószerivel éppen az önkormányzat, ahol a közmunkás a hónap végén kétezer forinttal többet vihet haza, mint a polgármester, és ahol egyetlen életpályamodell „játszik”, amit úgy hívnak, hogy közfoglalkoztatás? Komolyan mondom, nem értem, hogy lehet így megalázni embereket, akik társadalmi megbízatású polgármesterként vállalják, hogy a hátukra veszik egy-egy kis falu minden nyűgjét-baját. Ráadásul éppen az a Lázár János dobta eléjük a gumicsontot, akinek sajátos értékrendjét egy ország ismerhette meg nemrégiben, amikor kijelentette: minden ember annyit ér, amennyije van…

– Petneházi Attila –


Petneházi Attila a Hajdú-biihari Napló újságírója.









hirdetés