Fogadja az olvasókat a pécsi Tudásközpont

Hétfőtől fogadja az olvasókat a Dél-Dunántúli Regionális Tudásközpont.

A 13 ezer négyzetméteres, ötszintes és több mint egymillió dokumentumot kezelő megakönyvtárba 3 ezer forintért lehet beiratkozni, de a pécsi egyetem hallgatóinak, tanárainak, a 16 év alattiaknak, és a 70 év felettieknek ingyenes a könyvtár használata, míg a nem pécsi egyetemisták, a 70 éven felüli nyugdíjasok és a pedagógusok 50 százalékos kedvezményt kapnak. Az érdeklődők ingyenes napijeggyel is látogathatják a könyvtárat, mintegy kedvcsinálóként.

Újdonság, hogy a könyvtár heti 84 órában, mindennap reggel nyolctól este nyolc óráig tart nyitva, még szombat-vasárnap is. Az épület minden pontján ingyenes Wifi-hálózat érhető el, és csaknem 300 számítógép is az olvasók rendelkezésére áll.

Az olvasójegy a bankkártyához hasonló, mivel a könyvek rádiófrekvenciás azonosító jelet kaptak, és ezzel lehet a kölcsönzésüket kezelni. Ez a rendszer teremti meg az automatikus kölcsönzés lehetőségét is, ez azonban várhatóan csak januártól lesz elérhető a Tudásközpontban.

– Független Hírügynökség –