Fociláz a számítógép előtt is

Fociláz a számítógép előtt is
Játék – Focilázban ég a világ, hiszen javában tart a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság – ezekben a napokban már a nyolcaddöntőknél járunk.

Azonban vannak, akik nem csak a televízió előtt szeretnek szurkolni, hanem szívesen játszanak maguk is: immár a harmadik fordulón van túl a Football Challenge 10 torna.

Még be lehet szállni

A harmadik körben átrendeződött a korábbi sorrend: a vezetést OhneWorte vette át, aki 10 ezer ponttal áll a tabella élén. A második skrat_Bolfenk 8 ezer egységgel, míg a harmadik helyen tmaaa áll 6 ezer pontjával. A játék e hét végén folytatódik, s addig is lehetőség van gyakorolni, hogy aztán péntektől újult erővel, még jobb teljesítménnyel rukkolhassanak elő a játékosok. Aki még nem regisztrált, annak sincs késő: még be lehet szállni a vetélkedésbe.

Bárki belevághat

A Football Challenge 10 háromdimenziós fociszimulátor, amellyel kapcsolat nélkül és online módon is játszhatnak az érdeklődők. Magyarország első, ingyenesen játszható online futballjátékában – mely a focizz.haon.hu oldalról tölthető le – több ország képviselői három nehézségi fokozatban tesztelhetik képességeiket. A résztvevők kipróbálhatják, mennyire állnák meg a helyüket menedzserként, vagy mennyire ügyesek a focijátékokban.

A Football Challenge 10-zel meccselhetünk a számítógép ellen, egy barátunkkal szemben ugyanazon a gépen, de az internet révén más országok focirajongóival is megütközhetünk. A játék könnyen kezelhető, így bárki – gyerek és felnőtt, fiatal és idősebb, fiú és lány – belevághat, sőt tudásszintjének megfelelő vetélytársakkal mérheti össze ügyességét. Akár kedvenc labdarúgó-válogatottunkat is kiválaszthatjuk, összeállíthatjuk a csapatot, s aztán játszhatunk a programmal, mely gördülékeny, egyszerű menetet tesz lehetővé.

A labdarúgó-világbajnokság alatt zajló Football Challenge 10 torna állása nyomon követhető a focizz.haon.hu portálon, ahol észrevételeiket, tapasztalataikat is megoszthatják egymással a résztvevők.