FOCI VB: Élő közvetítés, de rosszkor

FOCI VB: Élő közvetítés, de rosszkor
Rosszkor döntött úgy a kommunista Észak-Korea, hogy élőben közvetíti a foci vVilágbajnokságot Dél-Afrikából.

A hétfői Portugáliával vívott meccsen ugyanis csúfos vereséget szenvedtek az ázsiai ország legjobbjai. Az európai csapat 7-0-ra verte meg a kommunista ország nemzeti tizenegyesét. Még a sportkommentátorok is elnémultak a gólzápor láttán- legalábbis erről szszámolt be a dél-koreai média kedden.

Az északiak első mérkőzésüket a brazilokkal játszották. Tőlük ugyan 2-1-re kikaptak, de az eredmény mégiscsak jelentős volt, mert mégiscsak Brazília volt az ellenfél. Ezt a meccset egyébként csak felvételről láthatták az észak-koreaiak.

A 2. félidőben elszállt minden remény

Ezen felbuzdulva döntött úgy Phenjan, hogy a következő összecsapást élőben nézhetik északon- már akinek van tévéje. A kommunista országban ez volt az első eset, hogy a VB-t élőben közvetítette a tévé. A sportkommentátorok kissé csalódottak voltak, amikor a portugálok a 29. percben berúgták az első gólt. Ekkor még úgy vélték a közvetítők, hogyha saját stílusban játszanak, akkor még eredményesek lehetnek.

A második félidőben azonban elszállt minden remény. A portugálok még hat gólt rúgtak. Észak-Koreában pedig jóformán el sem hallgatott a meccs végét jelző síp, azonnal vége is szakadt a közvetítésnek. Egyetlen szó nélkül.








hirdetés