Foci fogyatékos gyerekekért

Akt.:
Illusztráció
Illusztráció - © Fotó: HBN
Debrecen – Az Immánuel Otthonba és Iskolába járók javára gyűjtenek.

Jótékonysági focitornát szervez a Fidelitas debreceni szervezete. Június 6-án, 11 órára olyan öt plusz egy fős csapatokat várnak az Oláh Gábor utcai sportközpont műfüves pályájára, akik fontosnak tarják a halmozottan fogyatékos gyerekekkel foglalkozó helyi Immánuel Otthon és Iskola anyagi támogatását. A politikai szervezet debreceni elnöke, Pap Viktor elmondta: a torna nevezési díja tízezer forint csapatonként. A 25 perces meccsekre bármely korosztály képviselői jelentkezhetnek. Az összegyűlő pénzt teljes egészében az intézmény javára ajánlják fel. Nevezni telefonon és emailben június 5-én délig lehet.

A kezdeményezés apropójával kapcsolatban Pap Viktor úgy fogalmazott, hogy egy ilyen tevékenységet végző intézmény nemcsak az év végén, karácsony körül szorul segítségre, hanem év közben is.

A református fenntartású Immanuel Otthonban és iskolában jelenleg 84 gyermekkel foglalkoznak.

– Amennyiben jelentősebb összeg gyűlne össze, elsősorban a gyerekek kommunikációját segítő eszközöket vásárolnánk, illetve az ő nyári táboroztatásukra költenénk – tette hozzá Győri Zsófia az intézmény igazgatója.

HBN-OCs


Nevezés és információ

E-mail: debrecen.fidelitas@gmail.comTelefon:

  • Kálmánczi Miklós: +36 (20) 212-0606
  • Kiss Norbert: +36 (30) 517-2721
  • Gergely Zsolt: +36 (20) 552-0065

 








hirdetés