FM: támogatások és kedvező hitelkonstrukciók is segítik a gazdálkodókat

Budapest – A magyar mezőgazdaságba csaknem 400 milliárd forint európai uniós és mintegy 100 milliárd forint nemzeti támogatás érkezik az idén, hozzájárulva a gazdálkodók jövedelemstabilizációjához, amelyet elősegítenek a rendelkezésre álló, kedvező hitelkonstrukciók is – a Földművelésügyi Minisztérium (FM) tájékoztatása szerint erre is felhívta a figyelmet Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár az Azúr Takarékszövetkezet pénteki agrárkonferenciáján, Forrón.

Az államtitkár elmondta: a nemzetgazdaság társas vállalkozásainak hitelállománya 2011-ről 2016-ra 24 százalékkal csökkent, a mezőgazdasági társas vállalkozásoké ugyanakkor 22 százalékkal bővült. Az egyéni gazdaságok hitelállománya még ennél is jelentősebb mértékben, 51 százalékkal nőtt ugyanebben az időszakban, ami a banki bizalom növekedését jelzi – fejtette ki Czerván György. Hozzátette, hogy a nemzetgazdasági ágak közül a mezőgazdaságban a legalacsonyabb csődráta, 1,9 százalékos.

A tavaly tavaszi fagykárral és jégesőkárral sújtott településen gazdálkodó, ültetvénnyel és gyümölcsössel rendelkezők az Agrár Széchenyi Kártya (ASZK) Folyószámlahitel, az MFB Agrár Forgóeszköz Hitelprogram 2020 és az MFB TÉSZ Forgóeszköz Hitelprogram 2020 keretében felvett, 2017. március 31-ig megkötött, illetve hatályba lépett hitelszerződésekhez 100 százalékos kamat-, kezességi díj és költségtámogatást igényelhetnek. A támogatás hektáronként 500 ezer forint hitelhez vehető igénybe.

Az FM közleménye szerint Czerván György hangsúlyozta: a hitelszerződés megkötési, illetve hatályba lépési határideje kitolódik 2017. május 31-re, valamint a támogatás alapjául szolgáló hektáronkénti hitelösszeg emelkedik 1 millió forintra.

Eddig 347 vállalkozás 2,6 milliárd forint hiteléhez kapott kiemelt támogatást.

A tejhasznú tehéntartással, illetve sertéstartással foglalkozó gazdák az ASZK Folyószámlahitel hitelprogramból kamat-, kezességi díj és költségmentesen igényelhetnek hitelt 2017. június 30-ig. A hitel állategységenként 500 ezer forint, de vállalkozásonként legfeljebb 50 millió forint összegben igényelhető.

Eddig 89 vállalkozás csaknem 2 milliárd forint hiteléhez kapott támogatást – tájékoztatott az államtitkár.

Czerván György felidézte, hogy Európai Bizottság 2017 februárjában meghirdette a 2020 utáni KAP-ról szóló, nyilvános társadalmi konzultációt. A május 2-áig tartó konzultációs időszak alatt a mezőgazdasági termelők, magánszemélyek, az érdekelt szervezetek és más érdekelt felek is megoszthatják a Bizottsággal a KAP jövőjére vonatkozó elképzeléseiket és javaslataikat.

Az államtitkár kérte a termelőket, hogy minél többen éljenek a lehetőséggel, és töltsék ki az erre a célra létrehozott kérdőívet, elmondva véleményüket a jelenlegi rendszerről egy erős, termelőbarát agrárpolitika megőrzése érdekében – áll a tárca közleményében.

– MTI –








hirdetés