FM: rendkívüli támogatást kapnak a tejtermelők

Budapest – A kormány döntése értelmében a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tejtermelő gazdáknak 11,44 milliárd forint többlettámogatást biztosít 2016-ban – közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) csütörtökön Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár bejelentését.

A közleményben Czerván György hangsúlyozta, hogy Magyarországot is súlyosan érinti a nyerstej árának csökkenése, 2014 februárjában a nyerstej termelői ára 109 forint volt tejkilogrammonként, jelenleg a nyerstej átvételi ára kistermelőknél 60-65 forint, a nagyobb volument előállítóknál 80 forint.

A termelők likviditási helyzetének javítását célzó többlettámogatás részben a már létező támogatási jogcímek előrehozott kifizetéséből, kisebb részben pedig új forrás bevonásával jut el a termelőkhöz – fogalmazott az államtitkár.

A közleményben Czerván György kiemelte, hogy Magyarország az Európai Uniótól mintegy 2,9 milliárd forintos ideiglenes rendkívüli támogatásban részesült, amely ugyanekkora összegű nemzeti forrással egészült ki, így mintegy 6 milliárd forintos támogatásra számíthatnak a gazdák, melynek kifizetése várhatóan márciusban kezdődik.

Az ideiglenes rendkívüli támogatáson túl biztosított 11,44 milliárd forint többletforrásból 3,6 milliárd forintot de minimis támogatás, míg a fennmaradó 7,8 milliárd forintot átmeneti nemzeti támogatás formájában kapják a gazdák, a kifizetés április közepétől várható.

A tejtermelő gazdaságok 2016 tavaszán mintegy 17 milliárd forint többlettámogatást kapnak a korábban már meglévő tejágazati támogatási jogcímeken felül – közölte az FM.

A szaktárca közleményében Mélykúti Tibor, a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a magyar fogyasztóknak és a kiskereskedelmi láncoknak is részt kell vállalniuk abban, hogy a jó minőségű, hazai termékek részesüljenek előnyben a külföldi, dömpingáron behozott tejtermékekkel szemben.

– MTI –

Címkék: , ,







hirdetés