Helyi közélet

2014.09.09. 17:23

Leaszfaltozták a Muskotály utcát, de sok másikra is jut

Debrecen - Még van pénz további útburkolásokra a megyeszékhelyen.

Debrecen - Még van pénz további útburkolásokra a megyeszékhelyen.A több mint egymilliárd forintos Kertségi Fejlesztési Program keretében idén sok utca kap a városban szilárd burkolatot. Olyan helyekre kerül sor ahol kevésbé fejlett az infrastruktúra - ismertette Dr. Papp László alpolgármester a Lencz-telepen, a frissen leaszfaltozott Muskotály utcán.

Mint elmondta: az idei esztendőben, több mint 1,3 kilométer hosszban eddig hét utcában alakítottak ki tartós burkolatot. Ezek között említette például a Kard utcát, a Simon István utca második ütemét, a Borsovai utcát, a Káka utcát, Józsán a Meszesi utca harmadik ütemét és az Erdei Ferenc utcát. Hangsúlyozta, hogy mivel a költségvetési keretben még van pénz, a programot folytatják, nemcsak útépítések, hanem például közvilágítási hálózat fejlesztések is lesznek.

A Lencz-telep Fideszes önkormányzati képviselője, Komolay Szabolcs arról beszélt, hogy a Muskotály utca két ütemben újult meg. Először 2013-ban, 32 millióért 246 métert, a második ütemben 19 millióért 130 métert aszfaltoztak le öt méteres szélességben és a vízelvezetést is megoldották.

Az utcai lakói telkenként 55 ezer forinttal járultak hozzá a beruházáshoz.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában