Fidesz: Az oktatásban már hasonlóak az álláspontok

Debrecen – A régóta sürgetett összefogás úgy tűnik, valóra fog válni.

– Az oktatás volt a célkeresztben a keddi parlamenti vitanapon – ismertette dr. Pósán László (Fidesz-KDNP) országgyűlési képviselő szerdai tájékoztatóján. – Az oktatásban jelenleg nincs olyan probléma, amelyet a törvényhozás tudna megoldani. A most fennállók szakmai csoportok hatáskörébe tartoznak. A Jobbik felrúgta az eddigi elveit, és közelít a baloldal oktatáspolitikája felé. Megtagadták azt, amit eddig képviseltek. Már ők is támogatnák a hátrányos helyzetűek számára a bentlakásos iskolákat – fejtette ki a képviselő, hozzátéve, hogy eljutottak arra a pontra, ahol az eddigi ellentétek eltűntek. – Annak idején többen hangoztatták, hogy az MSZP-nek, a DK-nak és a Jobbiknak össze kellene fognia. Kedden kiderült, hogy már vannak olyan területek, ahol ez létrejött. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Jobbik látens baloldali párttá válik – állította Pósán László.

HBN








hirdetés