Fidesz – a munkahelyteremtés legyen nemzeti ügy

A Fidesz szerint nemzeti üggyé kell tenni a munkahelyteremtés kérdését, miután a foglalkoztatottsági adatok alapján 13 éves mélypontra jutott az állás nélküliek száma.

Az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón Varga Mihály alelnök felhívta a figyelmet, hogy a regisztrált munkanélküliek száma 658 ezer.

Elhangzott, hogy egy év alatt 28 százalékkal nőtt az regisztrált állást keresők száma. Varga Mihály hangsúlyozta: az OECD legújabb jelentése alapján Magyarország szégyenpadra került. A 30 ország adatait felsorakoztató jelentés szerint, a munkanélküliek számát vizsgálva Magyarország a negyedik legrosszabb adatokkal rendelkezik. A Fidesz alelnöke megjegyezte, hogy korábban hazánk a középmezőnyben foglalt helyet.

A fideszes politikus megismételte, hogy szerinte a válság még korántsem ért véget, a megszorító intézkedések nem érték el céljukat. Mint mondta, a megszorító intézkedések legfeljebb azt a célt szolgálhatják, hogy Magyarország jobb adós színében tűnjön fel.