Fiatalok vertek össze három hajléktalant Debrecenben

Akt.:
Fiatalok vertek össze három hajléktalant Debrecenben
© Fotó: police.hu
Debrecen – A legfiatalabb támadó egy mindössze 12 éves lány volt.

Három hajléktalant vertek meg fiatalok a Jerikó utca egyik sötét zugában hétfőn az esti órákban – tudta meg a Hajdú-bihari Napló. Értesüléseinket a megyei rendőr-főkapitányság megerősítette. Szentgyörgyi János, a Kenézy-kórház szóvivője elmondta, ketten súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedtek. Demeter Erika főhadnagy, a rendőrség sajtóreferense közölte: egy négytagú csoport támadta meg a hajléktalanokat, a legfiatalabb egy 12 éves lány volt, a legidősebb egy 18 éves fiú. Hétfőn a nyomozás forró nyomon kezdődött, ennek eredményeként a városban elfogták a fiatalokat. Velük szemben életveszélyt okozó testi sértés, súlyos testi sértés bűntett, valamint rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak. Egy 16 éves támadó esetében kezdeményezték az előzetes letartóztatásba helyezését.

Hiába indultak a rendőrök hétfő este az ügyeletre érkezett jelzés után a Jerikó utcára, ahol a bejelentés szerint három hajléktalant leütöttek, s egyikük a földön fekszik, a sérültet nem találták a helyszínen. Csupán a bántalmazás nyomai látszottak, ezért keresni kezdték a férfit.

Negyed 11 után újabb bejelentés érkezett, miután egy férfi – akihez mentőt hívtak – a tűzoltóság épületébe ment segítséget kérni – mondta el érdeklődésünkre Demeter Erika főhadnagy, akitől megtudtuk: egyiküktől egy órát is elvettek.


Fotó: police.hu Fotó: police.hu ©

A rendőrök a másik két sérült férfit a Lehel utcán találták meg. Forró nyomon kezdték meg a nyomozást, amelynek eredményeként azonosították és a városban elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható 16 és 13 éves debreceni fiúkat és társaikat, egy 18 éves újlétai fiút és egy 12 éves debreceni lányt, akiket a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók a fiatalokat gyanúsítottként hallgatták ki. A 16 éves fiút őrizetbe vették – tájékoztatott a rendőrség.

Forrásaink szerint a bántalmazásnak volt szemtanúja, ő értesítette először a rendőröket. Úgy tudni, egy támadó hátulról ugrott az egyik hajléktalanra, majd agyba-főbe verték.

Szentgyörgyi János, a Kenézy-kórház szóvivője érdeklődésünkre elmondta: két férfit súlyos, életveszélyes sérülésekkel vettek fel a kórházba. A 49 éves sérültnek vérömleny keletkezett az agyában, orrcsont- és sorozatos bordatörést szenvedett. 50 éves társának ugyancsak eltörött az orra és a bordái, szerdán zajlott a mellkasának becsövezése (ugyanis mindketten légmellet kaptak). A két férfit az intézmény traumatológiai osztályának őrző részlegén ápolják.

HBN–SZZSL



Sporthírek






hirdetés